Hadházy: Aki nem az összefogásban indul, amögött a Fideszt lehet sejteni

Bazsi Farkas 2019-02-20 20:01:00.000000
Az országgyűlési képviselő azt mondta, együttműködés és munka kell egy sikeres önkormányzati választáshoz.

Pár napja ismét Szombathelyen járt Hadházy Ákos független ellenzéki, országgyűlési képviselő. Hadházy legutóbb novemberben nem engedték be a Berzsenyi Könyvtárba, pedig előre lefoglaltak egy termet. Akkor azzal az indokkal mondták le, hogy nem lesz ideje azt kitakarítania a személyzetnek

Hadházytól a keddi fóruma után kérdezhettünk mi is.

Hogy áll most az aláírásgyűjtés, mennyi szignónál járnak?

Az utolsó számolás még karácsony előtt volt, akkor 380 ezernél jártunk. Ahogy most az aláírásgyűjtők elmondták, és nagyjából összesítették olyan 450 ezernél járunk. Eddig a hideg miatt az volt fontos, hogy szervezet formában menjünk kopogtatni a lakásokra, lassan vége a hidegnek, így most az lesz az egyik fő szervezési feladat, hogy a standokkal kint legyünk, hogy megtaláljanak majd minket. 


Beszéljünk helyi dolgokról, ha már Szombathelyen van. Az országban elsőként itt valósult meg az összefogás az önkormányzati választások kapcsán. 

Én a sajtóból értesültem róla első körben, aztán nyilván, amikor jövök, akkor itteni beszélgetéseim alatt is tájékoztatnak az aktualitásokról. Ami a fontos lenne, az az, hogy az együttműködés az csak egy alapkő. Sajnos ez az alapkő hiányzott a 2018-as választásokon, de az biztos, hogy ez az alap. Innen kell építkezni, sok munka van még vissza, sok elszántság kell. Az nem lesz elég, ha csak azok dolgoznak a sikerért, akik a kirakat emberek, hiszen az is egy kérdés lesz, hogy mennyien segítik őket. 

Akkor ez egy minden szinten összmunka? Aláírásgyűjtés és önkormányzati választások?

Kevés a lehetősége az ellenzéknek, így csak sok munkával lehet eredményt elérni. Sok képviselőjelöltnek kell végigjárnia a körzetét, akár úgy, hogy hóna alá csapja a mi európai ügyészséghez való csatlakozást támogató ívünket. Aki nem képes komplexen látni ezeket a dolgokat, az nem jó ellenzéki képviselő jelöltek. 


Ezen felül látni kell, hogy adósak az ellenzéki pártok a választás, a tiszta választás garantálásával. 2018-ban 10 ezer helyből mindössze 5 ezerben volt ellenzéki delegált a választókerületi ellenőrök között. Azt nem szabad hagynunk, hogy ez most is így legyen, és már az EP választáson biztosítani kell az ellenőrzést. Semmilyen csalásnak nem szabad teret hagyni.


Együttműködés és munka.

Na meg az elszántság. Jó az, hogy vannak összellenzéki megnyilvánulások, jó az, hogy az ellenzéki pártok tagjai tudnak egymással beszélni. De még mindig ott van a köztévé ügye, a propaganda ténye. Nem szabad hagyni, hogy a magyar köztévé így működjön, és, hogy csak akkor jelenjenek meg ellenzéki politikusok, ha le kell őket járatni. A kormány eddig 3 milliárd forintot költött el ebben az évben propagandára. Az ellenzéknek ennek a töredéke áll csak rendelkezésre. 

Elsöprőnek tűnik most az ellenzék Szombathelyen, milyen módszerekkel kell Ön szerint számolniuk?

Biztos, hogy lesznek kamupártok. 2014-ben is voltak, miért lenne ez másképp. Jönnek majd az álcivilek, álpártok, minden egyéb, a Fidesznek erre megvan a pénze. Ezek erejének tompítására én két dolgot mondanék. Az egyik, hogy az összefogásban jó jelöltek kellenek, és nem csak az összefogásban résztvevő pártokból, egyesületekből szabad jelöltet állítani, hanem akár azokon kívülről is. (Ez Szombathely esetében így van. szerk.) A lényeg, hogy rátermett emberek legyenek. 

A másik pedig, hogy azt mindenkinek látnia kell, hogy azok a jelöltek, aki mögött nem az összefogás áll, azok a Fidesz jelöltjei.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67