Veszélybe került a szombathelyi költségvetés a rabszolgatörvény utáni balhé miatt

ugytudjuk.hu 2019-02-01 07:27:00.000000
Az alpolgármestertől megvonták a jogköreit, a polgármester nem hívta össze a rendkívüli közgyűlést, áll a bál.

Az Átlátszó január közepén mutatta be a felbolydult szombathelyi politikai helyzetet. A városban a Fidesz addigi törékeny többségét a rabszolgatörvény miatt összehívott rendkívüli közgyűlés törte meg. A szombathelyi közgyűlésben pedig úgy volt meg a Fidesznek a 11 fős többsége, hogy velük szavazott Molnár Miklós, Pro Savariás alpolgármester, írja az Átlátszó.

Január 8-án azonban a Fidesz-frakció el sem ment a közgyűlésre, Molnár pedig “megengedte magának” azt, hogy az ellenzék által javasolt napirendet megszavazta. A végső szavazáson ugyan nem volt jelen, ám a javaslat napirendrevétele is elég volt ahhoz, hogy az ebben a ciklusban eddig a Fidesz szövetségeseként elkönyvelt Molnárról a megyei lapban előbb Puskás Tivadar polgármester (Fidesz-KDNP) nyilatkozatában, majd Hende Csaba (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő interjúban mondja ki róla, hogy áruló.

A Molnár elleni hadjáratot tekintve érdemes megjegyezni, hogy a Fidesz-frakció azért nem tudott teljes létszámban megjelenni a január 8-i rendkívüli közgyűlésen (és valószínű ezért aztán senki nem ment el), mert a frakcióvezető éppen az Amerikai Egyesült Államokban, Lake Placid-ben tartózkodott. Lendvai Ferenc ugyan semmilyen sporthoz kapcsolódó terültért nem felel az önkormányzatban, mégis ő ment ki a szombathelyi delegációval a Nemzetközi Téli Diákjátékokra.

Mindenesetre a város vezetői kommunikációban ezt a tényt nem erőltették, Molnár meghurcoltatásába azonban más is bekapcsolódott.

Egy látszólag civil egyesület, a Polgári Egyesület Szombathelyért. Az egyesület elnöke Horváth Csaba, aki korábban fideszes önkormányzati képviselő volt, jelenleg pedig a párt városi alelnöke. A szervezet másik bejegyzett vezetője Papp Hunor, aki korábban Hende Csaba titkára volt.

Az egyesület nyílt kapcsolatot tart fenn a városvezetéssel. Eddig az volt biztos, hogy 2017-ben 200 ezer forintot kaptak önkormányzati támogatásként úgy, hogy Horváth tagja az egyik önkormányzati bizottságnak. Ezenfelül többször is kitüntette őket a város, sőt, szerepeltek a hivatalos városi honlapon is fotós tudósítással, holott más egyesületek ilyen nyilvánosságot alig kapnak.

Molnár később sajtótájékoztatót tartott, ahol azt állította, hogy az elmúlt ciklusban 1 millió 140 ezer forintot kapott az álcivil egyesület a szombathelyi közpénzekből.

Molnár lejáratása közben, január 14-én az ellenzék újabb rendkívüli közgyűlést kezdeményezett. Egy későbbi sajtótájékoztatón derült ki, hogy az Éljen Szombathely frakciója főként a város működőképességéért aggódik, ezért szerettek volna egy bizottsági helyekkel átstrukturált önkormányzati működést.

Puskás polgármester ugyanis Molnár jogainak megvonásakor a költségvetés megalkotásának jogát is magához vette. Holott Molnár gazdasági szakember, az elmúlt 4 évben mindig ő felelt a költségvetésért. De, hogy ki mennyire ért a költségvetéshez, arra még visszatérünk.

Puskás nem hívta össze a rendkívüli közgyűlést, formai hibára hivatkozott. De a korábban január 31-re ígért rendes havi közgyűlés is elmarad. Pedig közben a 2019-es költségvetést meg kellene tárgyalnia a testületnek.

Januárban a közbeszerzési bíráló bizottságon kívül nem ült össze egyetlen bizottság sem, pedig ez a közgyűlés előkészítéséhez elengedhetetlen lenne.

Közgyűlés ugyan nem volt a hónapban, viszont közlemény jelent meg a Fidesz részéről. Például többek között az, hogy Puskás Tivadar 9 éve úgy vezeti a várost, hogy annak nincsen adóssága. Érdekes állítás ez a Fidesztől, hiszen Szombathelyen épp zajlik a közvilágítás felújítása, amihez 1,4 milliárdos hitelt vesz fel a város.

A korábban a városi költségvetést készítő Molnár sajtótájékoztatón mondta el, hogy a korábbi években a polgármestert a számokkal kapcsolatban egyetlen dolog érdekelte, hogy az orvos lévén szívügyének tekintett újraélesztési program 30 millió forintos támogatása bekerüljön.

Könnyen előfordulhat, hogy a politikai sértettségből valóban megtörténhet az, hogy veszélybe kerül Szombathely működése.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67