Plágium A Dalban, kizártak egy versenyzőt!

BZ 2019-02-18 11:04:00.000000
Cikkünkben mindkét dalt meghallgathatod.

Beigazolódott a gyanú, plágium miatt kizárás A Dal 2019 döntője előtt - írj az MTVA közleményében.

Szombaton megírtuk már, hogy bejutott A Dal döntőjébe a szombathelyi gitárossal felálló Fatal Error zenekar. Akkori cikkünkben már jeleztük, hogy a műsorban bejelentették, hogy az egyik döntőbe jutott produkcióval kapcsolatban plágiumgyanú merült fel.

Vizsgálat indult, de az adás végéig az idő hiánya miatt nyilván nem lehetett erről dönteni.

"Mivel a készítők számára a verseny tisztasága és a szabályok betartása a legfontosabb, ezért csak reménykedni lehetett abban, hogy a plágiummal kapcsolatos megkeresés nem más, mint egy rosszindulatú, sértett ember zavarkeltési szándékú manipulációja" - írják a közleményben. Korábban is volt rá példa, hogy egy-egy produkciót megvádoltak ilyesmivel, de eddig soha senkiről nem igazolódott be.

Fekete Gyula, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorhelyettesének és nemzetközi tekintélyű szakértőjének szakmai állásfoglalása szerint azonban

"a két dal hangneme, tempója, hangszerelése, harmónia struktúrája, jellemző basszusmenete, dallamkezelése megegyező, ugyanaz."

Petruska daláról van, amivel egy Vampire Weekend dalt sikerült újragyártani.

Az állásfoglalás szerint a Vampire Weekend dalnak a nagyon karakterisztikus refrénje is visszaköszön a Petruska-dalban, amitől az egész Help Me Out of Here dal karaktere és hangulata megegyezik a White Sky-éval.

"Tudva, hogy sok sláger ugyanabból a limitált eszköztárból építkezik, sok szám hasonlít egymásra, mégis, esetünkben a Petruska dal fent említett paraméterei túl nagy számban megegyeznek a Vampire Weekend dallal, ezért a Help Me Out of Here c. dal plágiumnak minősíthető."

A Dal 2019 szabályzata alapján Petruskát azonnal kizárták.

Helyette az elődöntőkben legjobban teljesítő, a zsűritől és a közönségtől legtöbb kapott versenyző, Oláh Gergő jutott a döntőbe.

A műsorba való nevezéskor a versenyzők aláírnak egy nyilatkozatot, ami alapján az ilyen esetekben a plagizálók súlyos pénzbüntetést is kaphatnak. Az MTVA vezetése azonban úgy döntött, a kizárással az ügyet lezártnak tekintik, eltekintenek a tetemes kötbér megfizetésétől.

Hasonlítsd össze a kettőt, szerinted is jogos a kizárás?

Petruska:

Petruska - HELP ME OUT OF HERE (A DAL 2019) - hivatalos / official video

Petruska 2019 márciusában megjelenő új nagylemezéről, valamint A Dal 2019 c. TV-műsor mezőnyéből.

Vampire Weekend:

Vampire Weekend - White Sky

Vampire Weekend - White Sky

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67