13 mérkőzésen 13 döntő vár a Haladásra Király Gábor szerint

Bálint Vágvölgyi 2019-02-16 10:27:00.000000
Ezeket a döntőket meg kell nyerni.

Az M4 Sport Játékoskijáró című műsorában a Szombathelyi Haladás nehéz helyzetéről Horváth Ferenc vezetőedző, Király Gábor és a csapat új bolgár válogatott játékosa, Galin Ivanov beszélt.

12 pontra van jelenleg a bentmaradástól a Haladás, Horváth ezzel kapcsolatban elmondta, a teher alól már nem lehet kibújni, azt el kell viselnie a játékosoknak. A vezetőedző beszélt arról a különös helyzetről is, hogy egy éven belül két csapattal is kieshet az első osztályból - tavaly a Balmazújváros edzőjeként élte át ugyanezt.

Haladás Fans

Király Gábor, Galin Ivanov és Horváth Ferenc a Játékoskijáró című műsorban.


Király Gábor azt mondta, a maradék 13 mérkőzésbe úgy kell belemenni a játékosoknak, mintha mindegyik meccs egy döntő lenne.

A klub a héten jelentette be a négyszeres bolgár válogatott támadó, Galin Ivanov szerződtetését. A csatár pontosan tudja, hogy milyen nehéz helyzetben van a csapat, de ő azon lesz, hogy sikerüljön kiharcolni a bentmaradást.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67