Az Illés Akadémián nevelkedett, majd Dániába kikerült 18 éves gólvágó tért haza Magyarországra

ugytudjuk.hu 2019-02-15 11:31:00.000000
Persze, nem Szombathelyre.

Burai Erik Debrecenben folytatja pályafutását – írja a Debreceni VSC honlapja. A 18 éves támadó támadó az elmúlt egy évben Dániában, a Midtjyllandnál futballozott, onnan tért haza.

Burai Erik Zalaegerszegen született, és Hévízen,

majd az Illés Akadémián nevelkedett. Szombathelyről igazolt tavaly januárban az FC Midtjyllandhoz.

A fiatal játékos az utánpótlás-válogatottakban és klubja korosztályos csapataiban is szép számban termelte a gólokat. A 2016–2017-es szezonban 27 mérkőzésen 29 gólt rúgott az U16-os kiemelt bajnokságban, ezzel gólkirály lett. Az utána következő szezonban a Haladás U17-es csapatában 11 meccsen 7 találatig jutott, majd tavasszal a dán korosztályos bajnokságban 13 meccsen hatszor volt eredményes. Az U17-es válogatottban nyolc mérkőzésen háromszor talált be az ellenfél hálójába - írja a Rangadó.

Itthon összesen 168 hivatalos találkozón 175 gólt szerzett pályafutása során.

Az amúgy is kevés gólt szerző és kiesés szélén álló Haladásnak nem érné meg hozzá hasonló, a klubhoz és a városhoz közel álló játékosokat igazolni? Akár már előre felkészülni az NB2-re, és feltölteni a keretet olyan focistákkal, akikre a másodosztályban is lehet számítani. Talán a közönség is jobban elfogadná ezeket az embereket, mint a mostanában játszó tucatlégiósokat.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67