Apró siker lehet a Czeglédy-ügyben az Európai Bíróság mai ítélete - FRISSTÍVE

Bazsi Farkas 2019-02-13 13:05:00.000000
Bár a testület kimondta, hogy a Human Operator jogosan nem fizetett meg 821 millió forintnyi ÁFÁ-t 2015-ben, az ügyészség nem csak emiatt emelt vádat a vállalkozóval szemben.

Ilyen, amikor megtudod, hogy az Európai Unió Bírósága Neked ad igazat, és kimondja a Human Operator kontra NAV (Magyar Állam) ügyben, hogy nem a Human Operator járt el törvénytelenül, hanem előbb a Magyar Állam az uniós jogba ütköző törvénymódosítással, majd az ezt alkalmazó adóhatóság, aki aztán jól megbüntette a céget - írta ma délelőtt Facebook-posztjában Czeglédy Csaba, amihez egy pohár bor fotóját is csatolta.

A volt szombathelyi önkormányzati képviselő így folytatta: Ez a döntés csak 2015-ben 821 millió forint ÁFA-t érint, amit a döntés értelmében NEM jogtalanul vontunk le.

Ilyen, amikor nem pribékek, hanem bírák járnak el.

Czeglédy öröme azonban nem lehet felhőtlen, hiszen a február 4-én született vádemelésben nem is jogtalan adóvisszatérítéssel vádolták meg.

A vádirat szerint ugyanis Czeglédy iránymutatásával  2011 és 2017 között egy olyan számlázási láncolatot hoztak létre, amelynek alsó szintjén iskolaszövetkezetek, középső szintjén ténylegesen gazdasági tevékenységet nem, csak átszámlázást végző gazdasági társaságok, míg a legfelső szintjén a, most az Európai Bíróság ítéletében emlegetett, Humán Operátor Zrt. állt.

A vádirat azt írja, hogy a bűnszervezet által folytatott módszer szerint a döntően diákmunka közvetítéshez kapcsolódóan az általános forgalmi adót az iskolaszövetkezetek az egyes esetekben bevallották az adó megfizetésének szándéka nélkül, más esetekben az ezzel kapcsolatos bevallási kötelezettségüknek sem tettek eleget. Ugyanígy jártak el az iskolaszövetkezetek a diákok foglalkoztatása után járó más közterhek, így jellemzően a személyi jövedelemadóval kapcsolatos adóbevallási és adófizetési kötelezettség teljesítése során is. 


Czeglédy azt írja: Persze felmerül a kérdés, hogy ennek van-e hatása az ellenem és társaim ellen folyó büntetőügyre. Csak egy példát hozok fel: az előzetes letartóztatásomkor ezt a 7 marasztaló NAV-határozatot lobogtatta az ügyész a nyomozási bíró előtt, és fröcsögve hangoztatta, hogy ezek a navos határozatok bizonyítják, hogy én törvénybe ütköző módon jártam el. A nyomozati iratokban is benne vannak ezek a határozatok. A 3.2 milliárd forint áfába is beleszámolta ezt az összeget is az ügyészség.

Az ügyészség álláspontja szerint Czeglédy összesen 6 milliárd 215 millió 705 ezer forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Az ügyben a vádemelés megtörtént, az első tárgyalás idejét azonban még nem tűzte ki a magyar bíróság.
 


A Czeglédy volt cégének a Humán Operator Zrt.-nek, a volt alkalmazottai egyébként még mindig várják a fizetésüket, az ügyről éppen ma írtunk
 

FRISSÍTÉS

Cikkünk megjelenése után telefonon értük el Czeglédy Csabát, aki hangsúlyozta, hogy bár az ugyeszseg.hu-n a hatóság közzétette az ellene emelt vád összegzését, ő a teljes vádiratot még nem kapta kézhez.

A gyanúsításban - aminek írásos anyaga nála van - az áll, hogy bár az adóhatóság valósnak ítélte a 2015-ös, befogadott számlák tartalmát, de jogellenesnek vette az áfa levonását. 2015-ben a cég ellen 7 elmarasztaló NAV határozat született.

Czeglédy szerint az ügyészség az igazát többek között ezzel a 7 NAV-határozattal próbálja bizonyítani, amiről ma kimondta az EuB, hogy törvénytelenek. 

Olvasatunkban ezzel ennek a tételnek ki kell kerülnie a vádból. 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67