Fogyatékkal élőknek gyűjtöttek adományt, de eltették a pénzt

Lilla Kovács 2019-12-09 08:52:00.000000
Öt román állampolgár vert át adományozókat Lentiben.

A Lenti Rendőrkapitányság járőrei december 7-én, közúti ellenőrzés során megállítottak egy bolgár rendszámú autót, majd az öt román utast is igazoltatták - írja a police.hu. A kocsi átvizsgálásakor több nyelven írt adománygyűjtő iratokat találtak és az is kiderült, hogy nem sokkal korábban egy helyi áruház parkolójában egyikük adománygyűjtésre hivatkozva többekhez odament, és tőlük pénzt kért fogyatékos gyermekek részére. 

Az eljárás során felmerült, hogy az öt fős társaság nemcsak Magyarországon követhette el a bűncselekményt, ezért a két nőt és három férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket, majd mindegyiküket őrizetbe vették. 

A rendőrség kéri, hogy akiket hasonló módszerrel megkárosítottak, illetve az esettel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek, jelentkezzenek a Lenti Rendőrkapitányságon, vagy hívják a 06-92-551-004-es telefonszámot, illetve névtelenség megőrzése mellett tegyenek bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számok valamelyikén.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67