18 évesnek hazudták magukat a brit gyerekek, csakhogy katonák lehessenek az első világháborúban

ugytudjuk.hu 2019-12-08 13:06:00.000000
Peter Jackson filmjében a modern technológia segítségével teljesen új színben ismerhetjük meg a háború borzalmait.

Akik már nem öregszenek meg címmel forgatott le 99 percben egy első világháborús dokumentumfilmet Peter Jackson, A gyűrűk ura rendezője. Aki ezúttal nem fantasy, vagy bulvár témába tévedt, hanem a máig élő, kegyetlen, első világháborús valóságba. Úgy tűnik, a nézőket nem nagyon kell orientálni, mivel minden hírverés nélkül telt házak előtt fut az alkotás.

Elöljáróban annyit, hogy a film nem szenzációs. Viszont formanyelvi újítással él, így szakmailag fontos. Szokványosan indul, egykori háborús veteránok mondják el megrendítő élményeiket. Magáról a háborúról sokat tudunk, de arról, hogy miként állt hozzá a társadalom, máig vajmi keveset.

A rendező ebben nyújt igazán nagyot, a hiteles szövegek ütnek. „18 volt a korhatár. Én 16 voltam, amikor ezt a toborzó tisztnek megmondtam, azt mondta, menjek ki az ajtón, majd amikor visszajöttem, mondjam, hogy 18 vagyok. Így is tettem, felvettek. Mehettem a frontra, boldog voltam."- Vagy: „16 voltam, jelentkeztem, de nem sikerült.

Az utcán két lány megállított, hogy miért vagyok lógós, miért nem megyek a háborúba. Mondtam, hogy 16 vagyok, erre a táskájukba nyúltak és galambtollakat vágtak az arcomba". Vagy: „Jó bulinak tűnt az egész. Kimegyünk, megöljük a németeket, aztán jövünk haza, és elmeséljük a haveroknak".

A filmképek a szövegekhez igazodnak. Jackson 600 órás, 1960-ban felvett hanganyaghoz kapott hozzáférést, a BBC jóvoltából pedig 100 órányi, a fronton készült filmek részleteihez. De még maradjunk a szövegeknél: „Szuronyroham, másfél méterrel süvítettek a fejem fölött a zárótüzes ágyúlövedékek... Már nem bírtam a zajt, beugrottam a lövészárokba. Ott feküdt a német srác, nem volt neki sok hátra. Nem lőttem le, adtam neki vizet, mert mindig tele volt a kulacsom. Azt mondta, hogy Danke schön, ez nagyon finom volt, és meg is halt".

Az angol fiatalok többsége hazaszeretetből ment ki a frontra, elhazudva valódi életkorát. De sokan a munkanélküliség elől menekültek. Azt gondolták, hogy a háború szent dolog és ha ők ebben részt vesznek, megdicsőülnek a haza oltárán. Sokukat még az átélt szörnyűségek sora sem tántorított el ettől a hittől. Nem is szólva arról, hogy akik túlélték a háborút, azok közül a legtöbben önmagukat nem tekintették áldozatnak, önsajnálatnak nyoma sem volt.

Igen, a képek. A sokszor látott szemcsés, karcolt fekete-fehér kockák egyszerre csak színesre váltanak. A hatás tényleg megdöbbentő. A lövészároki hullák melletti ebéd, a sárba fulladás, a patkányok rohama a digitalizáció révén azt a benyomást kelti, hogy ez egy leforgatott játékfilm szereplőkkel, gázsival. Pedig nem.

Amit látunk, az akkor és abban a valóságban volt, minden kocka igaz, a lefűrészelt végtag is. Ez a formanyelvi újítás – a 100 éves némafilmek újraszínezése és szinkronizálása (Jacksonék leolvastatták a katonák szájáról a mondatokat) most süt a szakmában. De már is viták tárgya: hozzá ad, vagy éppen elvesz a mondandóból? Netán színes tablót csinál a szörnyűségből?

A Nagy háborúban a nyugati fronton 1 millió angol fiatal halt meg. Az életben maradottak hazatérnek. Ez is felér egy szörnyűséggel. „Amikor begördültünk a Viktóriára, vártak autókkal és vittek a laktanyákba. Ott már volt kabát, nadrág, kalap és cipő. De senki sem mondta, hogy köszönjük, fiúk. Hazamentünk, a szülők sem kérdeztek semmit a frontról. A barátok és a kollégák sem, ha ugyan volt munkahely. Olyan is akadt, hogy kiírták a boltra: veteránokat nem veszünk fel. Mintha szégyellték volna ezt az egészet, ezt a háborút, benne minket. Nagyot csalódtam".

Peter Jackson ezekkel a bevágásokkal jól érzékelteti, hogy a háborút megvívók és az ennek esetleges hasznát élvezők között óriási a szakadék. A mai kornak is üzen: a borzalmak elfelejthetők, a történelmi tanulságok szintén, így egy háború bármikor és bárhol újra kitörhet, mondhatni itt a kertek alatt.  

Azonban a lényeg a film legvégén hangzik el. „A legszebb az volt, hogy amikor visszamentem 4 év frontszolgálat után a boltba, a kollégám azt kérdezte tőlem: régen láttalak, éjszakás voltál?

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67