Stabil a Győrben megkéselt tanárnő állapota

Bálint Vágvölgyi 2019-12-05 18:45:00.000000
Több szúrás érte, egyebek mellett a hátán, de az alkarja is sérült.

Késelés történt egy győri iskolában: egy diák többször megszúrt egy tanárnőt csütörtök délben. A rendőrség az ügyben emberölési kísérlet gyanúja miatt indított nyomozást. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) azt közölte, hogy kész minden támogatást megadni a tanárnőnek és az érintett szakképzési intézménynek.

Tóth Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma épülete előtt elmondta, hogy egy 17 éves fiú késelt meg egy 51 éves tanárnőt. A sérültet a mentők kórházba vitték, az elkövetőt elfogták.

Fotó: police.hu

Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvosigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a megszúrt tanárnő állapota stabil, a pedagógus nincs életveszélyben, megfigyelés alatt van. Több késszúrás érte, egyebek mellett a hátán, de sérült az alkarja is, amelyet később műteni kell - mondta.

Később a megyei főkapitányság azt közölte a police.hu oldalon, hogy emberölési kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy 17 éves fiatalkorú fiúval szemben.

Fotó: police.hu

Az ITM az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a szakképzési intézmények fenntartójaként megdöbbenéssel fogadta a késelés hírét. Palkovics László tárcavezető telefonon kért tájékoztatást az áldozatot ellátó kórház főigazgató-főorvosától a pedagógus állapotáról. A minisztérium minden szükséges segítséget és támogatást kész megadni a tanárnőnek és családjának, valamint az érintett szakképzési intézménynek. A diákokat pszichológus segíti a történtek feldolgozásában - emelték ki.

A tárca bízik abban, hogy az alapos rendőrségi vizsgálat mielőbb fényt derít a súlyos eset körülményeire, okaira - olvasható a közleményben.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67