Diák késelt tanárt a győri Jedlikben

Bence Pintér 2019-12-05 13:31:00.000000
Csütörtök délben egy diák megszúrt egy tanárt a győri középiskolában, a tettest elfogták.

Késelés történt a győri Jedlik Ányos Szakgimnáziumban – írja az Index és a Kisalföld. Úgy értesültünk, hogy a konfliktust az váltotta ki, hogy egy diák rossz jegyet kapott, ezért támadt rá tanárára, és többször is megszúrta késsel.

A rendőrség által megerősített információk szerint

a feltételezett elkövetőt elfogták, a sértettet, vagyis a tanárt kórházba vitték, az állapota stabil.

Gede Eszter, a Győri Szakképzési Centrum kancellárja az Indexnek azt mondta, nagyon sajnálják, megrendüléssel értesültek a történtekről. „Mindent megteszünk a diákok és kollégák érdekében, hogy ez az ügy tisztázásra kerüljön. A rendőrség is vizsgálódik, mi pedig pszichológus és más segítők közreműködésével igyekszünk segíteni” – nyilatkozta Gede.

A Kisalföld arról írt, hogy az elkövető egy diák, a többi diákot pedig az eset után hazaküldték. Az Index kereste az iskolát, ők azonban egyelőre nem kívántak reagálni.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67