Lopott orvosi vényekkel próbálták meg igazolni a lógást kőszegi diákok

Donát Nagy 2019-12-03 09:43:00.000000
De több más betörés is volt a számlájukon.

A Szombathelyi Járási Ügyészség lopás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ellen a három – köztük két fiatalkorú - nő ellen, akik öt alkalommal törtek be különböző sértettekhez tíz nap leforgása alatt 2018 telén, Kőszegen - közölte ma reggel a Vas Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint:

  • Vádlottak betörtek két alkalommal egy iskolába, ahonnan kitöltetlen orvosi igazolásokat, bélyegzőket és az alkalmazottak személyes tárgyait lopták el.
  • Ezt követően a vádlottak feszítővassal befeszítették egy italbolt bejárati ajtaját, majd onnan 18 doboz energiaitalt, édességeket és 10.000 forint készpénzt vittek el.
  • Két alkalommal orvosi rendelőkbe törtek be, oly módon, hogy kővel bedobták az ablakot, majd bemásztak a helyiségekbe és onnan gyógyszereket, gumikesztyűt, sztetoszkópot, kitöltetlen orvosi vényt, bélyegzőt és 20.000 forint készpénzt loptak el.
  • Egy ruházati üzletbe is betörtek, úgy, hogy a kezükre felhúzták az orvosi rendelőből lopott gumikesztyűt, majd befeszítették a bolt hátsó ajtaját. A vádlottak egy sállal takarták el az arcukat, hogy ne lehessen felismerni őket az üzlet kamerái által rögzített felvételeken, majd 100.000 forint készpénzt és 350.000 forint értékű ruhaneműt, táskát és bizsut vittek magukkal.

A rendőrség lefoglalta a lopott dolgokat az eljárás alatt.

Az egyik vádlott az iskolából, a másik pedig az orvosi rendelőből lopott bélyegzőt használta valótlan tartalmú orvosi igazolás készítésére, amivel az iskolai hiányzásaikat igazolták. A Szombathelyi Járási Ügyészség a fiatalkorú vádlottakkal szemben javítóintézeti nevelés, míg felnőtt társukkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67