Mátyus János a Hali-szurkolók segítségét kérte

Bálint Vágvölgyi 2019-12-31 16:40:00.000000
Az új tréner a zöld-fehér drukkereket dicsérte.

Hétfőn délután lett hivatalos, hogy Mátyus János veszi az NB II-ben kiesőhelyen telelő Szombathelyi Haladás irányítását. A 45 éves tréner féléves szerződést kötött az idén százéves zöld-fehér klubbal, amely sajtótájékoztatón mutatta be az új vezetőedzőt.

"Engedjék meg, hogy mindenkinek sikeres boldog újévet kívánjak. Sok sikert legfőképp a Szombathelyi Haladásnak kívánok. Lehet, hogy a klub jelen pillanatban nem a legszebb napjait éli, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra ki fog sütni felettünk a nap. Néhány nappal ezelőtt, János napon találkoztunk az ügyvezető úrral és Kóbor László többségi tulajdonossal. Gyakorlatilag néhány órás megbeszélés után egymás tenyerébe csaptunk. Azért csaptunk egymás tenyerébe, mert a céljaink találkoztak egymással. Bár a Haladás szekere most picit talán megrekedt, de engem szemeltek ki arra, hogy a szekeret kirángassam a kátyúból, és a segítségükkel ez sikerülni is fog."

– kezdte Mátyus.

"Bízom a játékosokban, hiszen a pályán ők fognak játszani. A kiesés elleni kampány a legnehezebb egy játékos és az edzők életében. Minden mérkőzés egy döntő, de bízom abban, hogy a játékosok át fogják érezni, hogy miről fog szólni a tavaszunk. Bízom a vezetőkben és a klubnál dolgozókban, és kiemelten bízom a szurkolókban. Ugyan csak ellenfélként szerepeltem Szombathelyen, de tudom, hogy milyen hangulatot tudnak teremteni a zöld-fehér drukkerek. Hatalmas szükségünk van rájuk, tudom, hogy most korántsem boldogok, de azt is tudom, hogy a rossz hangulat néhány hét alatt meg tud változni és mögénk tudnak állni. Örülök, hogy itt lehetek."

– mondta az új vezetőedző, aki egy újságíró kérdésre azt is elmondta, minden csapatrészbe tervez igazolásokat.

(via Rangadó)

 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67