108-szoros válogatott játékos érkezik a Haladás futsal csapatához

Bálint Vágvölgyi 2019-12-30 14:16:00.000000
Dávid Richárd Ukrajnából tér haza.

Féléves ukrajnai vendégszereplés után hazatér Magyarországra a MFK Prodexim Kherson futsaljátékosa, a 108-szoros válogatott Dávid Richárd és Szombathelyen folytatja pályafutását.

- Távozott az ukrán bajnokcsapattól az az edző, Javi Rodriguez, aki többek között engem is „odavitt”. Ennek hatására a klub vezetősége úgy döntött, hogy nem tart igény a spanyol tréner „embereire”. Nekem volt ajánlatom itthonról és külföldről is. Végül azért döntöttem a Haladás mellett, mert tudom, hogy mind a kupában, mind pedig a bajnokságban komoly célokért küzd a vasi együttes, melynek sok játékosát jól ismerem a válogatottból. A többiekkel pedig korábban a magyar pontvadászatban ellenfélként találkoztam már. Így nem ismeretlen közegbe érkezem. Örülök, hogy a Haliban folytathatom, mert mindig is jó véleménnyel voltam a szombathelyi zöld-fehérekről – mondta a klubhonlapnak Dávid.

A játékossal fél+egyéves szerződést köt a Haladás. A felek egyelőre csak szóban egyeztek meg, de hamarosan aláírják a szerződést.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67