Szembe ment a közgyűlési döntéssel a VasiVíz igazgatósága

Bazsi Farkas 2019-12-02 13:55:00.000000
Nemény András polgármester maga mondta ki, hogy a minimális végkielégítést kapja a távozó vezérigazgató, erre ma 9 hónapnyit szavazott meg neki az igazgatóság.

Lassan minden napra tartogat valami hírt a VasiVíz és annak igazgatósága. A történet ott kezdődött, hogy az új városvezetés visszahívta posztjáról Kohuth Viktort a társaság vezérigazgatóját, akinek végkielégítését 9 hónapban maximalizálták a képviselők. Erre Kohuth a soron következő igazgatósági közgyűlésen azt terjesztette be, hogy bérkiegészítésként  bruttó 36 millió forintot tehessen el úgy, hogy jutalom címén 60 millió forintot ígyis úgyis kapna. Ráadásul a VasiVíz jelenlegi állapotában 600 millió forintos hiánnyal küszködik.

Az is beszédes, hogy az igazgatóság ennek a döntésnek a megtárgyalásakor kiküldte a helyiségből a társaság könyvvizsgálóját. 

A múlt héten ült össze a szombathelyi közgyűlés, ahol maga a polgármester Nemény András (Éljen Szombathely!) javasolta az, hogy ha már a vezérigazgató és az igazgatóság is ilyen módon próbálja meg kizsákmányolni a Zrt-ét, akkor a korábban megszavazott legfeljebb 9 havi végkielégítést csökkentsék a minimálisra, vagyis 2 havira. 

Horváth Attila (Éljen Szombathely) alpolgármester pedig azt a javaslatot fogalmazta meg, hogy a VasiVíz igazgatósága vizsgálja felül, hogy a közelmúltban hozott döntés szerint jogszerű-e a cégnél megszavazott bértömegre költendő 60 millió 150 ezer forint, és a vezérigazgató 35 millió 325 ezer forintos bérkiegészítése, ami a jutalmakkal együtt 66 millió 500 ezer forintra rúg. 

Ehhez képest összeült ma az igazgatóság és információink szerint azt a döntést hozták, hogy a vezérigazgató 9 havi végkielégítésre jogosult. 

Kerestük Illés Károlyt a Felügyelő bizottság elnökét, de eddig nem értük el.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67