Február közepén már edzésbe állna a Haladás sérült kapusa

ugytudjuk.hu 2019-12-28 18:39:00.000000
Rózsa Dániel boka- és térdsérülésből lábadozik.

Rózsa Dániel, a Haladás 35 éves kapusa még októberben, a Vasas elleni bajnokin sérült meg, bokája eltört, az elsüső keresztszalagja pedig részlegesen elszakadt. 

A bokaműtétem után sajnos hosszú hetekig nem tudtam elkezdeni a rehabilitációt, mert bevizesedett a térdem - mondta el a kapus a Haladas.hu-nak. 

"Ezért három-négy hétig csak pihentettem, másrészt nem tudtam, milyen súlyos a térdsérülésem, ennek függvénye is volt, mennyire terhelhetem a lábam. Ezért mielőbb szerettem volna megröntenezni a térdem – de azt mondták, amíg a bokaműtét miatt a fémlemez bennem van, veszélyes és nem szabad. Vártam-vártam, aztán meguntam és mégis elmentem MR-re – kiderült, semmi akadálya nem lett volna korábban sem a vizsgálatnak."

A vizsgálaton kiderült, hogy részlegesen elszakadt a keresztszalagja, csakúgy, mint 2016-ban. A kapus azonban úgy döntött, nem műtteti meg.

"Kétezertizenhatban nyolc hónapot hagytam ki a műtét miatt, most nem szeretnék ennyit várni a visszatéréssel. Egyébként nem én lennék az első  labdarúgó, aki műtét nélkül meggyógyul ebből a sérülésből, sokan játszanak térdszalag nélkül. Egy ideje gyógytornászhoz járok, aztán később következik az úszás, a biciklizés, konditermi erősítés – ha minden jól alakul, február közepén óvatosan elkezdhetek edzeni is. A bokám ugye már szinte teljesen rendbejött, és bízom bent, hamarosan a térdsérülésem is a múlté lesz."

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67