1998 volt. Már alig vártam a hétvégét, hogy végre színpadon láthassam az Animát. Pfú de király lesz - gondoltam -, hogy azokat a dalokat, amiket betéve tudtunk az osztálytársakkal élőben hallgathatom. Végre. Otthon persze még Animát hallgattam készülődés közben is. Öltözés, egy kis alkohol a lazuláshoz, de nem túl sok, nehogy végül az egészből semmire se emlékezzek. Aztán indulás.
1998 volt. A taxira sajnáltam a pénzt, így hát megbeszéltük a többiekkel, hogy majd ott találkozunk a Végállóban. Ha messze van, hát messze van, majd csak kiérek egyszer, valamikor. Én nem bánom, ha gyalogolok. Legfeljebb megállok még kifelé egy-két kocsmában.
1998 volt. Baromi sokan álltak a Végálló előtt. De nem baj, ha hosszú is a sor, mert már ott sok volt az ismerős. El lehet dumálni addig is. Rég nem látott arcokkal kezeztünk, kicsit olyan volt, mintha az egész egyetlen nagy városi osztálytalálkozó lenne, és pár év kihagyás után megint összefutottunk volna egy nagy bulira.
Bent aztán újabb sorbaállás a ruhatárnál, a büfénél. De kit érdekel, az Anima játszott végre, és mi csak ezt akartuk. A vagány énekesnőt, a jól ismert számokat, az ismerős arcokat, a lazulást, az ugrálást, a zenét, amit most nem egy fülhallgatóval engedtünk a testünkben, hanem egész valónkkal, vele együtt rezonáltunk.
Szájtátva néztük a Prieger Zsoltit, aki a mi ikonunk, a mi szombathelyi zenei zsenink, aki minden stílushoz úgy nyúl, mintha csak abban tudna létezni, a következő tracknél meg már valami egészen másról bizonyítja be ugyanezt. Évek óta csinálja ezt, és folyton újat, kreatívat, eredetit tud alkotni. Nemrég meg jelentette be, hogy jövőre megint új Anima lemez jön ki.
1998 volt. Nagyon vártam, és minden percét élveztem, hogy pontosan mennyit játszottak nem tudom, de akár kétszer, vagy háromszor ennyit is el tudtam volna viselni, annyira jók. A koncert véget ért, de mi még maradtunk, hogy kiteljesedhessen az osztálytalálkozó. Szinte mindenki váltott mindenkivel egy-két szót. Aztán lassan elkezdett hazaszivárogni a közönség.
1998 volt. Másnap pedig annyira bántam, hogy elmúlt az előző este. Félkómán az ágyban még egyszer vissza idéztem a dalokat, a fényeket, a hangulatot.
1998 volt, csak éppen csak a tegnap este. Isten éltesse a 25 éves Végállomást!
Szólj hozzá!
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.
Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.
