Idén is körülbelül 170 ezer hívást fogadott a lelkielsősegély-szolgálat

Bazsi Farkas 2019-12-24 15:32:00.000000
Az ünnepek alatt is várják a hívásokat.

Idén is körülbelül 170 ezer hívást fogadott a lelkielsősegély-szolgálat - közölte a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének alelnöke kedden az M1 aktuális csatornán.

Dudás Erika azt mondta, hogy a legtöbb telefonáló 45-60 év közötti és 60 év feletti, de fiatalabbak, akár iskolások is tárcsázzák őket, ha problémájuk van.

Az ünnepek alatt különösen fontos, hogy senki ne maradjon egyedül, mindenki tudjon valakivel beszélgetni. A szolgálat az ilyen helyzetekben is segítséget nyújt azzal, hogy társaságot biztosítva meghallgatja a hívót - hangsúlyozta.

Hozzátette: manapság már nincs kiemelkedő ugrás a telefonhívások számában karácsony környékén.

Az alelnök felidézte, hogy az első lelkielsősegély-szolgálat 1970-ben jött létre az öngyilkosságok és krízishelyzetek megelőzéséért. A szövetség most 18 magyarországi és öt határon túli társszolgálattal működik, az önkéntesek az egységes hívószámon a nap 24 órájában fogadják a hívásokat.

A telefonos lelkisegély-szolgálat Magyarországon a 116-123-as számon térítésmentesen érhető el. A határon túli szolgálatok saját, normál díjas telefonszámmal rendelkeznek.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67