A győri gyerekgyilkosság miatt a kormány vizsgálja annak a törvénymódosításnak a lehetőségét, hogy ha valaki másnak az életére tör, akkor őt ne lehessen feltételesen szabadlábra bocsátani

Bazsi Farkas 2019-12-20 06:45:00.000000
Szigorítanának.

Súlyos hibát követtek el mind az első, mind a másodfokú eljárásban azok, akik a győri gyermekgyilkosság elkövetőjének korábbi büntetése alóli feltételes szabadságáról döntöttek - jelentette ki a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Közölte, ha a bíróság nem a legenyhébb büntetést szabta volna ki a férfira, akkor az még mindig börtönben ülne - írja az MTI.

Gulyás Gergely elmondta: a kabinet a szerdai ülésén hallgatott meg tájékoztatást az esetről, amely után úgy ítélték meg, hogy a férfit érintő eljárás teljes kivizsgálására van szükség.

A miniszter rámutatott arra is, hogy a férfi a korábbi bűncselekményeiért, bár halmazatban követte el azokat, mégis indokolatlanul és elfogadhatatlanul gyenge büntetést kapott. Ilyen esetben a büntetési középértéktől való eltérést indokolni kell - fűzte hozzá -, vagyis itt azt, ha az öttől tizenöt évig terjedő büntetésnél a tízéves szabadságvesztésénél enyhébb büntetést vetnek ki.

Hiába jelenik meg a törvényekben 2010 óta a szigorúbb büntetőpolitika, ha azt a bíróságok nem alkalmazzák - fogalmazott. Ha így tettek volna, a gyerekek még ma is élnének - jelentette ki.

Hozzátette, a kormány vizsgálja annak a törvénymódosításnak a lehetőségét, hogy ha valaki másnak az életére tör, akkor őt ne lehessen feltételesen szabadlábra bocsátani. Ez jelenleg csak a bűnszervezetek esetében adott.

A részletekről szólva elmondta: a férfi szeptember végi feltételes szabadságra bocsátásakor a bíróság sem a büntetés-végrehajtási intézet, sem az ügyészség javaslatát nem vette figyelembe, holott az elkövető nem mutatott aktivitást a sikeres társadalmi integrációja érdekében és fenyítéssel is rendelkezett.

A szabadságra bocsátáskor pszichológiai szakvélemény nem készült, ugyanakkor a házaspár 2019-es bontópere során igen. Ez nem tárt fel kockázatot abban, ha az apa tartja a kapcsolatot a gyerekeivel, ezért a bontóper során a szülői felügyeleti jogot ugyan megszüntették, de a fő szabálytól eltérve kivételt tettek, és a kapcsolattartás megtartása mellett foglaltak állást.

Gulyás Gergely kijelentette: az ügy nem alkalmas arra, hogy bárki abból aktuálpolitikai következtetést vonjon le, azt politikai haszonszerzősre használja.

Szólt a Kúria felelősségéről és elmondta: Varga Judit igazságügyi miniszter ezért annak elnökéhez fordul, hogy a joggyakorlatot elemző csoportok különösen az élet elleni bűncselekmények esetében vizsgálják meg, kellően szigorúak-e az ítéletek.

Feltette azt a kérdést is: van-e értelme az igazságügyi szakértők létének, ha ilyen esetben nem képesek szakmai kontrollt gyakorolni, valamint a kamarának, ha ugyanezt a szakmai kontrollt nem biztosíthatják az igazságügyi szakértők felett.

A miniszter kérdésre kijelentette azt is, hogy az Országgyűlés nem fogja ratifikálni az Isztambuli Egyezményt. Szerinte annak ehhez az ügyhöz semmi köze, és a magyar jogrendszer a nők védelmében az egyezménynél hatékonyabb és erősebb védelmet ad. Az egyezmény körüli "hisztéria" szerinte azért folyik, hogy a kormány fogadja el: az emberek nem férfinak és nőnek születnek, hanem léteznek társadalmi nemek, ezt azonban a kormány nem akarja elfogadni.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67