Elkezdett csökkenni a cigiző férfiak száma a világon

Donát Nagy 2019-12-19 16:07:00.000000
Több évtizednyi dohányzásellenes kampány kellett a meggyőzésére.

Döntő jelentőségű fordulópont következett el a halálos dohányipari termékek elleni harcban - mondta Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO igazgatója a dohányzásról közzétett új jelentés bemutatásakor az MTI szerint.

Bár ötből négy dohányfogyasztó még mindig férfi, az általános visszaesés elsősorban arra vezethető vissza, hogy a nők egyre inkább lemondanak a dohányzásról és a dohánytermékek más formájú fogyasztásáról.

A dohányos nők száma 2000 és 2018 között 100 millióval csökkent, míg a férfiaké 40 millióval növekedett.

Ez a trend változott most meg első alkalommal a férfiaknál - közölte a WHO.

A szervezet abból indul ki, hogy a következő évben kétmillióval kevesebb férfi fog dohányozni, mint 2018-ban, 2025-ben pedig már hatmillióval kevesebb.
A nőknél még látványosabb lehet a jelenség: 2020-ban akár 9 millióval is kevesebb nő lehet dohányos, mint 2018-ban, 2025-ben pedig már akár 32 millióval is kevesebb.

2000-ben a világ 15 év feletti lakosságának egyharmada fogyasztott rendszeresen dohányterméket. Ide sorolható a cigaretta, a szivar, a pipa, a vízipipa, valamint a rágódohány és a tubák, valamint a hasonló termékek , az elektromos cigaretta nem tartozik ebbe a körbe.
2015-ben már a világ népességének "csupán" egynegyede dohányzott. A WHO becslései szerint a dohányosok száma a 2000-es 1,4 milliárdról 2018-ra 1,3 milliárdra esett vissza. 2018-ban minden dohányos 80 százaléka cigarettát szívott.

A WHO szerint évente 8 millióan halnak meg a dohányfogyasztás következtében, ebből 1,2 millióan olyanok, akik maguk nem is dohányoznak, hanem dohányosokkal élnek vagy dolgoznak együtt. A dohány fogyasztása hozzájárul szívbetegségek, rák és más betegségek kialakulásához.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67