Várták haza édesapjukat a Győrben megölt gyerekek

ugytudjuk.hu 2019-12-18 17:16:00.000000
Az ügyészség azt kérte, ne legyen láthatási joga a férfinek, ám a gyermekek édesanyja nem ezt akarta.

A győri kettős emberölés ügyében rendkívüli fontosságú polgári per volt folyamatban, amelynek tényéről és tartalmáról a közvélemény mindezidáig érdemben nem értesült - kezdi közleményét a Szombathelyi Törvényszék.  A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség 2018. augusztus 2. napján előterjesztett keresetében azt kérte, hogy szüntessék meg szülői felügyeleti jogát annak a férfinak, aki Győrben előbb két gyermekével, majd magával is végzett. 

A per során a bíróság a keresetlevelet megküldte a gyeremekek édesanyja részére, aki élt beavatkozási jogával. Nyilatkozata szerint a gyermekeknek jó apja H.G.,

maximálisan kivette részét a gyermekek neveléséből. Fürdette, etette, öltöztette a gyermekeket, segítette őket bölcsődébe, óvodába, iskolába hordani. Elmondása szerint két gyermeke, valamint nem vérszerinti gyermeke is hazavárta az apját.

Az édesanya elmondta, hogy az a korábbi eset, amikor a férfi megpróbálta őt egy kalapáccsal agyonverni már nem él elevenen a gyermekekben, és nem kellett őket pszichológushoz sem vinni. Az együttélésük alatt az alperes alkoholfogyasztása okozott problémát, illetve féltékenysége, de ilyenkor kizárólag vele szemben volt agresszív, nem a gyermekekkel.

Az édesanya írásbeli nyilatkozata szerint 

„Gábor 2019. szeptember 12-én feltételes szabadlábra helyezhető és ezt mind a 3 gyerek borzasztóan várja. Hiányzik nekik az apjuk!”.

A bíróság a perben tanúként hallgatta meg az édesanya testvérét is, aki elmondta, hogy H.G.-nak jó volt a kapcsolata a gyermekeivel, foglalkozott és tanult velük, nem tudott arról, hogy fizikailag bántalmazta volna a gyermekeket.  Elmondása szerint a gyermekek a rossz emlékekről nem beszélnek, ezek nem kerülnek szóba, megfelelően jól fejlődnek. A gyermekek életéből hiányzik az apa, mert őrá jobban hallgattak. A gyermekek rendszeresen látogatták a büntetés-végrehajtási intézetben, várják a vele való találkozást, illetve hazavárják a férfit.

A bíróság a gyermekek vonatkozásában pedagógiai jellemzést is beszerzett. Sem az iskolában, sem az óvodában nem észlelték, hogy pszichológus vagy más egyéb szakorvosi segítségre lenne szükség. A Szombathelyi Járásbíróság 2019. szeptember 5. napján – fellebbezés hiányában – jogerőre emelkedett ítéletében az alperes szülői felügyeleti jogát két kiskorú gyermeke vonatkozásában megszüntette azzal, hogy az alperes a gyermekeivel jogosult a kapcsolattartásra.

A bíróság a fenti peradatok, a pszichológiai szakértői vélemény, a felperes és az alperesi beavatkozó nyilatkozatát is figyelembe véve rendelkezett a szülői felügyeleti jog megszüntetéséről és az ügyész módosított kereseti kérelme alapján jogosította fel az alperest kiskorú gyermekeivel való kapcsolattartásra.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67