Karácsonyi ünnepséget tartott a “KISZ” Lakótelepért Egyesület

Marcell Kocsis 2019-12-17 15:56:00.000000
Még a helyi KISZ zenekar is fellépett.

A jó hangulatú rendezvény legfőbb üzenete az egymásra figyelés, a gondoskodás volt, de természetesen a karácsonyi ajándékozás sem maradhatott el. Ha mással nem is, legalább pár kedves szóval mindenki kifejezheti tiszteletét, szeretetét a másik felé, mondta Németh Ákos, a lakótelep önkormányzati képviselője a rendezvényen.

Hétfő este a Dési Hubert István Általános Iskola az év többi napjától eltérően inkább az idősebb korosztályt fogadta tárt karokkal. Az iskola aulája megtelt a KISZ-lakótelep lakóival, illetve a lakótelepért nap mint nap áldozatos munkát végző egyesület tagjaival, akiket Kovács László egyesületvezető és helyettese, Vörös Pál irányított, hogy minden pontosan, rendben menjen. 

Az ünnepségen részt vett Nemény András polgármester is, aki azt mondta, hogy “hazajön”, amikor a KISZ-lakótelep karácsonyára látogat: szereti és ismeri az itt élő embereket, problémáik és meglátásaik mindig fontosak lesznek számára. Felidézte a körzet korábbi képviselőjének, az elhunyt Gyebrovszki János soha feledésbe nem merülő tevékenységét, aki foggal-körömmel harcolt a körzetért; ezt a munkát viszi tovább Németh Ákos. 

Németh Ákos köszönetét fejezte ki a “KISZ” Lakótelepért Egyesület szervezőinek a színvonalas műsorért, majd köszöntötte a megjelenteket. A frissen megválasztott képviselő biztosította a hallgatóságot, hogy elődei nyomában fog haladni, minden kéréssel és minden segítségre szoruló emberrel külön-külön foglalkozni fog. “Tudom, hogy sok kevésbé jó anyagi helyzetben élő ember is köztünk van, de annyit bárki megtehet, hogy ebben a karácsonyi időszakban meghallgatja a másikat, érdeklődéssel fordul felé.” - zárta beszédét. 

Az ünnepségnek otthont adó általános iskolai diákjai szavalattal folytatták a rendezvényt, majd a lakótelepen élő zenészek egy csoportja lépett a színpadra, hogy szívből jövő karácsonyi dalokkal szórakoztassák lakótársaikat. A műsor után a megjelentek stílszerűen egy “ökotáskában” kapták meg karácsonyi csomagjaikat, amelyek minden bizonnyal sokuknak nagy és érdemi segítséget nyújtanak az ünnepekre

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67