Nem volt jó ötlet eltitkolni lottónyereménye maradékát az ex-felesége elől

Donát Nagy 2019-12-16 11:20:00.000000
A szegedi férfit most különösen nagy kárt okozó csalás bűntettével vádolják.

Vádat emelt az ügyészség egy szegedi férfi ellen, aki 2017-ben, válásuk során eltitkolta felesége elől közös lottónyereményük megmaradt összegének jelentős részét, mintegy 260 millió forinttal károsítva meg őt - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.

A vádirat szerint a házaspár 2016 novemberében telitalálatot ért el az ötös lottón. A csaknem 900 millió forintos közös nyereményt a Szerencsejáték Zrt. az általuk megjelölt nyolc bankszámlára utalta át, amelyek felett a férj rendelkezett.

A házaspár a nyereményből 2017-ben közösen ingatlanokat és gépjárműveket vásárolt.

Időközben azonban házasságuk fokozatosan megromlott, ezért a feleség kezdeményezte a házastársi vagyonközösségük megosztását, illetve azt, hogy a férje adja ki neki a nyeremény maradékából őt megillető részt.

Egyeztetéseik során a férfi azt állította, a nyereményből már csupán 300 millió forint maradt, holott a valóságban abból még 800 millió forintnál is több állt rendelkezésre.

A vádlott nyilatkozata alapján megszerkesztett házassági vagyonközösséget megszüntető szerződést mindkét fél aláírta. A megállapodásban a vádlott vállalta, hogy átutalja feleségének a nyereménymaradvány felét, 150 millió forintot, a nő cserében lemondott minden követeléséről férjével szemben.

A feleség a pénz átutalása után szembesült azzal, hogy férje becsapta, valójában csaknem 410 millió forint járt volna neki.

A nő az eljárás során az őt ért, mintegy 260 millió forintos kár megtérítése érdekében polgári jogi igényt terjesztett elő - tudatta az ügyész.
 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67