A hírt a Ripost osztotta meg. A lap munkatársa hívta Benkő Dánielt a telefonján, egy közeli barátja vette fel, aki megerősítette, hogy a lantművész hirtelen rosszul lett, és már hiába hívtak hozzá segítséget, nem lehetett megmenteni.
Benkő Dániel 1969-1971 között Szendrey-Karper László tanítványa volt. 1971-ben elvégezte a Zeneművészeti Főiskola zenetanárképző intézetét. 1971-1973 között Angliában lant mesterkurzuson vett részt. 1976-ig gitártanárként dolgozott, majd a Zeneakadémia lant professzora, illetve a groznjani nemzetközi lantkurzus és a Kloster-Langwaden zenei vezetője lett. 1971-ben megalakította a Bakfark Consortot, és velük együtt koncertezik a világ szinte valamennyi országában. 1984-től a Céh Művészeti Alkotó és Kutatási Egyesület elnöke. 1994 óta az V. kerületi örmény kisebbségi önkormányzat képviselője. A magyar kultúra népszerűsítése terén elért eredményeit 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével ismerték el.
A 2000-es években, a vezető kereskedelmi tévék előtt a Budapest TV-n szerepelt. 2008-ban részt vett az RTL Klub tévécsatorna Celeb vagyok, ments ki innen! és a Vacsoracsata című műsorában, majd 2009 szeptemberétől az RTL Klubon Benkő feleséget keres című műsorának főszereplője volt 2010-ben pedig a Való Világ című műsor negyedik szériájában is volt szereplése. Benkő Dániel megosztotta a közvéleményt botrányos viselkedésével, amelyet sokan kifogásoltak. Később a TV2 Ezek megőrültek! műsorának volt szereplője a zöld malacok csapatában - írja róla a Wikipédia.
