1989 decemberében a temesvári református lelkészt, Tőkés Lászlót felfüggesztették, majd kitiltották a parókiáról. A magyar televízió Chrudinák Alajos főszerkesztő vezetésével interjút készített Tőkéssel, amelyben arra kérte a híveket, hogy védjék meg az egyházfit az önkénytől. December 15-én a hívek élőláncot vontak a parókia köré, bátor gesztusukkal kirobbantva a romániai forradalmat.
Eddig a pillanatig azonban sok minden történt Romániában. A Ceausescu-házaspár nem diktátorként kezdte politikai pályáját. Volt egy olyan időszak is az ország életében – a hatvanas évek második felében – amit a moszkovita csatlós országokban élők nagyon is irigyeltek. Ez volt a liberális korszak. A bukaresti színházak francia darabokat adtak elő, a mozikban amerikai filmek futottak és sorra jelentek meg a baráti szocialista országokban, közte Magyarországon, betiltott szerzők művei. Virágzott a filmgyártás (Dákok, Traianus oszlopa), rendszeresek voltak a kulturális cserék a közös piaci országokkal. A főtitkár óriási dollárhiteleket kért és kapott Nyugattól, a pénzt – saját körének gazdagodásán túl – a nehéziparra fordította. Ez a kegyelmi állapot pár évig tartott és brutális folytatást vett. Ceausescun elhatalmasodott az önmaga tévedhetetlenségébe vetett hit. Pártlakájaival személyi kultuszt épített ki, elérte a diktátorokra jellemző paranoia és a nagyképű agresszivitás. Azt hitte, rendszere örökké tart és így is viselkedett. A felvett hiteleket rossz beruházásokra fordította – az exportképtelen nehézipar kiépítésére - szó szerint elverte az ország pénzét. Általános és teljes cenzúrát vezetett be, a színházakat bezáratta, a mozikban propaganda filmek mehettek csak. A könyvkiadás leépült, a sajtóból lakájmédia lett. Kiépítette kegyetlen titkosrendőrségét, a Securitate-t. A hetvenes évek közepén már rendszeresé váltak a letartóztatások, a kínzások, majd a kivégzések. Eközben az ország tönkre ment, nem volt élelem, a tömegek nyomorogtak, az egészségügyi ellátás vidéken gyakorlatilag megszűnt. Mindent exportáltak, a boltokban semmit sem lehetett kapni. A városok lakótelepein nem volt fűtés, sem vízszolgáltatás, áram is csak akadozva. A külföldi rádió és televíziós adásokat nagy erőkkel zavarták. Romániára a 80-as évek végén rátelepedett a reménytelenség és az elkoszolt jövőkép.
Mindezt azonban elnézte a Nyugat az önmagát ekkor már a Kárpátok Géniuszának nevező vezérnek. Az ok a külpolitikában keresendő. Ceausescu ugyanis – egyedül a Varsói Szerződés tagállamai közül –gyakran szembe mert menni a Szovjetunió és vazallus szövetségesei döntéseivel. Megszegte például a hírhedt keleti bojkottot, amikor részt vett a Los Angeles-i olimpián. Nem vonult be csapataival 1968-ban Csehszlovákiába, megalázva ezzel az elgyávult Kádárt. Az is tetszett a Nyugatnak, hogy bírálta a Szovjetunió afganisztáni háborúját és dicsérte a kínai terjeszkedést. Sorra kapta tehát a hiteleket és még jobban felbátorodott. Aki nem tapsolt neki, az könnyen börtönben, vagy kínzópadon találhatta magát.
Az 1989-változások azonban elérték Romániát is. A falurendezési terve, amely lényegében rombolás lett volna, főleg az erdélyi magyar falvak ledózerolásával, már általános európai felháborodást váltott ki. Amikor a Grósz Károly főtitkárral találkozott, még neki állt feljebb. Igaz, Grósz az elvtársának nevezte a diktátort és nem hozta szóba a kényes témákat (Grósz számára ez szinte azonnali népszerűségvesztéséhez vezetett mind pártjában, mind a társadalomban). Így érkeztünk el 1989 december 15-i élőláncig. A Tőkés-afférnak és a bátor kiállásnak gyorsan híre ment, már aznap éjjel szerveződtek tüntető csoportok. December 16-án tüntettek a központi téren, a szekusok és csatlósaik lövöldözni kezdtek a tömegre. Az utcákon halottak hevertek. Bátor újságírók és civilek jóvoltából az erről készült fotók kikerültek az országból és a világ képet alkothatott a temesvári véres eseményekről. Fegyveres harcok robbantak ki, bevetették katonaságot. A szekusok bementek a kórházakba és agyonlőtték a sebesült felkelőket. Amikor ez kiderült, a nagyüzemi munkásság tömött sorokban, ezrével a városközpont felé vonult. Legázolta a rendőröket, a katonaság erre átállt. A pártházat felgyújtották, több szekust meglincseltek.
A temesvári események december 20-ra elérték a fővárost. Ceausescu megtorlásra utasította híveit, miközben ő maga Teheránba repült tárgyalni. Amikor visszatért, 100 ezres tömeggyűlést hívott össze és ezen tört ki a lázadás. A következő napokban véres harcok bontakoztak ki a fővárosban. A Securitate ellentámadásba ment át, december 23-ra úgy tűnt, ura a helyzetnek. Össze is hívták a Központi Bizottság ülését, de érdemi tárgyalásra nem került sor, mert a város külső kerületeiből hatalmas, több tízezres tömegek indultak meg a központ felé (temesvári minta). Ekkor jelentette ki a diktátor, hogy „A pekingi Tienanmen térre 1 millió huligán vonult, mégis elintézték őket a hatóságok".
Bukarestben másként alakultak a dolgok, véres harcok után a diktátor emberei visszaszorultak. Ceausescu feleségével, Elenával elmenekült, de elfogták őket. December 25-én mondták ki rájuk a halálos ítéletet a következő vádpontok alapján: népirtás, az államhatalom aláásása, a közvagyon rombolása és eltékozlása, a nemzetgazdaság aláaknázása. A házaspárt fogva tartásuk helyszínén, egy falnál sortűzzel végezték ki. A karácsonyi forradalomban több mint ezren haltak meg, a sebesültek száma meghaladta a 3 ezret. A Securitate börtöneiben a Ceausescu-éra alatt politikai okokból mintegy 60 ezren vesztették életüket.
A romániai forradalom 30 évvel ezelőtti eseményei ma is tanulsággal szolgálhatnak minden autoriter, azaz tekintélyelvű vezető és udvartartása számára. Egyetlen rendszer sem tart örökké, az elnyomó jellegű pedig csak rosszul végezheti. A nemzeti vagyon önös elherdálása, a rossz beruházások okozta gazdasági visszaesés szükségszerűen vezet társadalmi feszültségekhez, lázadásokhoz. Az is bebizonyosodott, hogy a sajtó minden változásban kiemelkedő szerepet visz. A román lakájmédia szinte órák alatt omlott össze, leglátványosabban az állami televízióban. A legfontosabb üzenet talán mégis az a romániai forradalom tükrében, hogy a demokráciának, minden gondja ellenére, nincs alternatívája. Ellenben arra sincs garancia, hogy a tanulságokon túllépve új „géniuszok" tűnjenek fel egy-egy szerencsétlen történelmi konstellációban, mondjuk a Kápátok völgyében.
Szólj hozzá!
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.
Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.
