7 és fél évet kapott a győri benzinkútról 15 millió forintot rabló férfi

Bazsi Farkas 2019-12-14 11:30:00.000000
Az ítélet nem jogerős.

Előkészítő ülésen, az elhúzódó tárgyalás elkerülésével született döntés abban az ügyben, amelynek tárgya több mint 15 millió forint elrablása volt.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint az elkövető az egyik győri benzinkutat idén nyáron úgy rabolta ki, hogy a két kútkezelőt szemet irritáló spray-vel lefújta, majd a benzinkútról két pénzeszsákot eltulajdonított a bennük lévő 15.950.500 forinttal.

Az ügyészség a terheltet jelentős értékre elkövetett rablás bűntettével vádolta, mely bűncselekmény öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A terhelt a bűncselekményt egészségügyi termék meghamisításának bűntette miatt kapott próbára bocsátás hatálya alatt követte el.

Az előkészítő ülésen a vádlott a bűncselekmény elkövetését elismerte és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

A bíróság a terhelttel szemben halmazati büntetésként, a két bűncselekmény miatt hét és fél év fegyházbüntetést és nyolc év közügyektől eltiltást szabott ki, továbbá kötelezte az okozott kár megtérítésére.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a terhelt enyhítésért jelentett be fellebbezést, így az nem jogerős - tájékoztatott az ügészség. 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67