Lövöldözés volt Szombathely belvárosában

Bazsi Farkas 2019-12-10 17:42:00.000000
Rendőrök vonultak a Kőszegi utcához.

A eset még november 27-én, fél öt körül történt, azonban szerkesztőségünk csak most kapott róla információt. Úgy értesültünk, hogy a Kőszegi utca 5. számú házban keveredtek szóváltásba a szomszédok, ami végül odáig fajult, hogy az egyik fél egy puskával kezdett a levegőbe lövöldözni. 

Természetesen kerestük a rendőrséget is, és bár konkrét kérdéseket tettünk fel a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságnak, válaszként nem sok konkrétumot kaptunk, egészen pontosan ezt:

A Szombathelyi Rendőrkapitányság az eset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja, azonban tekintettel arra, hogy folyamatban lévő eljárásról van szó, bővebb információt nem áll módomban adni.

Információink szerint az esetnek több szemtanúja is volt, az pedig már nem is csoda, hogy az okostelefonok világában többen fotókat is készítettek. Az esetről tájékoztató informátorunk azt mondta, hogy a rendőrök a helyszínen tartózkodó szemtanúkat sorra járva töröltették ki a fotókat a telefonokból. 

Az biztos, hogy a rendőrség valamilyen oknál fogva nem nagyon akart hírt adni erről az esetről. A police.hu napi jelentései közé sem került fel a szombathelyi belvárosban történt lövöldözés. 
 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67