VIDEÓ - Európai bölények járják szabadon az Őrséget

Bazsi Farkas 2019-11-08 18:06:00.000000
Az ő rágásuk, taposásuk alakítja a vadont.

Egy évtizedet meghaladó előkészítő munkát követően európai bölényekkel népesítettük be az Őrségi Nemzeti Park egy, hetven hektáros területrészét. Az így létrejött „vadon"-ban fokozatosan megszűnik minden emberi tevékenység, az ott zajló természeti folyamatoknak az ember már csak szemlélője lesz.

Az Őrségi Nemzeti Park területe már legalább egy évezrede jelentős emberi befolyás alatt áll. Jelenkori természeti képe az emberi tájhasználat, a sajátos őrségi erdő- és mezőgazdálkodás következménye, jellegzetes növény- és állatvilágának kialakulása pedig a természetnek az emberi hatásokra adott válaszaként értelmezhető. Egy nemzeti parkban azonban egyre inkább szükség van olyan, nagy kiterjedésű, összetett, több élőhelyet, gyepet, erdőt magába foglaló részekre is, ahol egyáltalán nincs emberi beavatkozás és ahol lehetőség szerint a természet minden alkotóeleme jelen van, beleértve a korábban kipusztított állatokat is. Csak így érthető meg a természet valódi működése, így tanulhatja meg az ember, hogyan hívhatja segítségül a természet erőit a saját, tönkretett környezete helyreállításához.

Európai bölények költöztetése 2019

http://www.orseginemzetipark.hu/

Több, mint egy évtizeddel ezelőtt a nemzeti park vezetése úgy döntött, hogy létrehoz egy „vadon" területet és arra visszatelepíti az egykor itt is élt európai bölényt. A cél érdekében az elmúlt évek során az igazgatóság megvásárolta a Kondorfa község határában található un. Hegy-völgy területét. A zömében gyepterületekből álló, kilencven hektáros élőhelyen jelentős mennyiségben található fásszárú vegetáció is, tölgyes, erdeifenyves erdőfoltok formájában. A vásárlást követően egy mélyfúrású kutat létesítettünk. Idén tavaszra készült el a teljes élőhely körül egy speciális, ötezer folyóméter hosszú, hét vezetékszálból álló elektromos kerítés.

A fejlesztéssel párhuzamosan az igazgatóság európai bölényeket szerzett be, amelyeket Szalafőn, az Őrségi Népi Műemlékegyüttes mögött kialakított bemutató területen helyezett el. Szinte napra pontosan két évvel az állatok Szalafőre érkezése után, 2019. június végén, egy nagyszabású akció keretei között a bölényteheneket és egy bikát átszállítottuk a vadon területre. Az állatok azóta önállóan élik életüket és egyben az ő rágásuk, taposásuk alakítja a vadont. Egy olyan természetes rendszer jött ezzel létre, amely önmagát szabályozva működik, lehetőséget adva számtalan élőlénynek a megtelepedésre, a szakembereknek pedig a folyamatok tanulmányozására.

A vadon terület zárt, oda szigorú biztonsági szabályok betartásával jelenleg csak a szakemberek léphetnek be. Európai bölények azonban a nemzeti park szalafői bemutatóhelyén továbbra is megtekinthetők.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67