Előkerült a lány, akit azzal gyanúsítottak meg a nevelőszülei, hogy igazából egy felnőtt nő

ugytudjuk.hu 2019-11-06 14:08:00.000000
Szerinte semmi sem igaz a történetből.

Néhány hete röppent fel az a bizarr hír, miszerint két nevelőszülő magára hagyta az örökbefogadott lányukat, mert azt hitték, hogy egy felnőtt nőről van szó. A sztori hamar bejárta a világot, főleg amiatt, hogy senki sem akart hinni a két felnőttnek, mert a történetük kísértetiesen hasonlított Az árva című, 2009-es horrorfilmben bemutatottakra.

Az amerikai beszélgetőshow, a Dr. Phil producereinek sikerült felkutatni a lányt, akit Kristine és Michael Barnett magára hagyott, mielőtt Kanadába költöztek. A párt idén szeptemberben tartóztatták le, egy gyermek veszélyeztetése miatt.

A műsorban aztán Natalia, aki elmondása szerint 9 éves volt, amikor a nevelőszülei megléptek, elmesélte, hogy milyen volt átélni az egészet. Natalia azt mondta, hogy a nevelőszülei meg voltak arról győződve, hogy ő igazából 22 éves, és azzal is meggyanúsították, hogy több alakalommal meg akarta őket ölni. 

A lány Ukrajnából érkezett az Egyesült Államokba, a történet után egy másik család fogadta örökbe. Natalia a műsorban azt mondta, ebben az évben töltötte be a 16. életévét, de a külseje megtévesztő lehet, ugyanis törpeként jött a világra. Ennek ellenére azt állítja, hogy a Barnett család történetéből semmi sem igaz, csak az, hogy őt egyedül hagyták a lakásban, amikor elköltöztek. 

Ukrainian Orphan: Child or Adult Sociopath? The Exclusive Interview

The exclusive interview with the Ukrainian orphan who is making headlines. Is she the real life version of "The Orphan"? Natalia's adoptive parents have been accused of abandoning her when she was just 8 years old. But they claim Natalia, who has a.... Dr. Phil uses the power of television to tell compelling stories about real people.

A lány új nevelőszülője, Cynthia Mans azt mondja, hogy Natalia korát orvosi leletekkel is alá tudják támasztani. Nemrég ugyanis megvizsgáltatták Natalia csontozatát, ami egyértelműen kimutatta, hogy a lány annyi idős, amennyinek mondja magát. A Barnett család viszont azt mondja, ők is elvégeztettek egy hasonló tesztet, ami azonban azt mutatta ki, hogy a lány sokkal idősebb mint hitték. Kristine a lapoknak azt is elmondta, hogy Natalia már úgy érkezett hozzájuk, hogy az összes csontfoga kinőtt, a menzesze is elkezdődött már, és már testszőrzetet is találtak rajta.

A lány azonban ezeket is cáfolta, a műsor végén pedig csak annyit mondott, hogy örül az új családnak. Cynthia pedig arról mesélt, hogy Natalia teljesen jól kijön a családjával, őket nem próbálta meg megölni az éjszaka folyamán, és vérrel sem festette ki a falakat, annak ellenére, hogy az előző családja szerint ez volt az egyik kedvenc hobbija.

(Mirror)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67