Robin Hood módjára fosztotta ki három férfi az egyikük szüleinek a házat Szombathelyen

ugytudjuk.hu 2019-11-06 15:06:00.000000
Csak azzal a különbséggel, hogy őket elkapták.

A Szombathelyi Járási Ügyészség bűnsegédként elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat  két férfi ellen, akik ismeretlenül maradt társukkal
még 2018 augusztusában törtek be az egyikük szüleinek szombathelyi otthonába, tudtuk meg az ügyészség közleményéből. A vádlottak a házból készpénzt és régi érméket loptak el, a házaspárt így 2,6 millió forintnyi értékkel rövidítették meg.

A vádirat szerint a két vádlott előzetesen megállapodott abban, hogy betörnek az egyikük szüleinek a házrészébe. Az egyik vádlott értesítette a másikat arról, hogy a szülők elutaztak, majd a szülői háznál találkoztak a harmadik társukkal. Az ismeretlenül maradt elkövető felmászott a lakás erkélyére a ház udvarán leállított gépjármű tetőlemezére helyezett létrán, majd befeszítette az ablakot, bemászott az épületbe. Miközben a két vádlott a közelben őrködött, a társuk értékekre vadászba átkutatta a házat.

Az elkövetők elosztották egymás között a megszerzett 7.040 euro és 300.000 forint készpénzt, ebből a pénzből a tippadó vádlottnak 200.000 forint és 300 euro jutott. A Szombathelyi Járási Ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta a bűncselekményt haszonszerzési céllal elkövető vádlottakkal szemben, a tippadó vonatkozásában pedig a bűncselekménnyel szerzett vagyon elkobzására is indítványt tett.
 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67