Esett az eső. Tegnap este kezdte, ma délelőttig pedig el sem állt. Ez van, ősz van.
Az eső a 930 millió forintból felújított szombathelyi Sportligetben is nyomot hagyott. Ma jártam kint, a fotók pedig önmagukért beszélnek.



A felújított salakos focipályákon, és még a teniszpályákon is - ahogy mondani szokták - vastagon állt a víz. A teniszpályákon sétálva egy kört, pedig nem egyszer több centi mélyen süllyedt el a laza salakban. Arról nem is beszélve, hogy az egyik teniszpálya mögött alig pár méterre egy villany elosztódoboz vert tanyát, komolyan megnehezítve ezzel a játékot.


Nincs kész még?
De készen van. A Sportligetet még Pukás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester adta át a választás előtti héten. Akkor vidámság és elégedettség meg köszönet volt. Most úgy néz ki, hogy a ligetben továbbra is a víz az úr.
A városi kispályás labdarúgó bajnokságra nevezett csapatok most hol a Király Sportlétesítményben játszanak, hol pedig a Sportligetben. Bár igaz, az 1-es pályát már többször is sportolásra alkalmatlannak kellett nyilvánítani, a csapatok így a 2-es, 3-as, 4-es pályára szorultak.
A bajnokságnak pedig közel sincs még végre. November 22-ig még mérkőzések vannak.
Horváth Attila (Éljen Szombathely) sportért is felelős alpolgármester megkeresésünkre azt mondta, hogy a legalaposabban fogják azt megnézni, hogy a Sportliget felújításakor minden az előírtaknak, a megfelelő műszaki tartalommal készült-e el. Azt ugyanis nem engedhetik meg, hogy pazarolva legyen a közpénz, így ha bárhol felmerül az, hogy silány minőségű munka készült el, akkor a város messzemenőkig érvényesíteni fogja a kötbér kiszabására adta lehetőséget.
A Sportliget felújítást a Homlok Építőipari Zrt. végezte el, konzorciumban a Prenorral.

De nem csak a pályák minősége okoz problémát, hanem az öltözők is. Bár igaz, ezzel kapcsolatban még csak véleményt sem tudnak mondani a labdarúgók, hiszen amióta átadták, még csak használni sem tudták őket, ugyanis zárva vannak. Így nem csak öltözni nem tudnak a Sportligetben, de a wc-ket sem tudják használni.
Ez egyébként amiatt van, mert mind a felújított, mind pedig az újonnan épített klubhelyiség esetében az épületeknek végig kell mennie a használatbavételi engedélyeztetés procedúráján. Ez pedig egyelőre még nem zárult le.

Szólj hozzá!
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.