Kiderült, honnan származott a bolgár halálkamionban meghalt 39 ember

ugytudjuk.hu 2019-11-02 09:02:00.000000

Az első hatósági beszámolókban még az szerepelt, hogy az áldozatok mindegyike kínai állampolgár volt.

A területileg illetékes Essex megyei rendőrség péntek esti tájékoztatásában azonban közölte: az eddigi azonosítási vizsgálatok alapján most már úgy tartja, hogy az áldozatok vietnamiak voltak.

A tájékoztatás szerint a rendőrség kapcsolatban van a vietnami kormánnyal, emellett közvetlen kapcsolatba lépett számos családdal Nagy-Britanniában és Vietnamban, és úgy tűnik, hogy sikerült is megtalálni a tragédia több áldozatának családját.

A beszámoló szerint ugyanakkor még nincs olyan bizonyíték a hatóságok birtokában, amelynek alapján mindezt formálisan meg lehetne erősíteni, az ehhez szükséges bizonyítékok összegyűjtése jelenleg is számos országban folyik világszerte, és a rendőrség egyelőre nincs abban a helyzetben, hogy az áldozatok bármelyikének kilétéről tájékoztatást adjon.

A nyomozás keretében pénteken három embert vettek őrizetbe, kettőt Vietnamban, egyet Írországban.

Az ügyben már a múlt héten is őrizetbe vettek négy gyanúsítottat, hármat Angliában, egyet Írországban.

Az Angliában őrizetbe vett embereket - egy 38 éves és egy 48 éves férfit, valamint egy 38 éves nőt - embercsempészetre szőtt összeesküvés és emberölés gyanújával tartották fogva. Őket a múlt hétvégén óvadék ellenében szabadlábra helyezték, bár továbbra is gyanúsítottként tartják őket nyilván.

A kamion sofőrje, a 25 éves, észak-írországi illetőségű Maurice Robinson ellen ugyanakkor 39 rendbeli emberölés, valamint embercsempészetre, illegális bevándorlás elősegítésére és pénzmosásra szőtt összeesküvés címén vádat emeltek.

Robinson november 25-én áll a londoni központi büntetőbíróság - utcája után közkeletű nevén az Old Bailey - elé.

A 39 holttestet október 22-én hajnalban találták meg a délkelet-angliai Thurrock ipari parkjában álló kamion rakterében.

A hűtőkonténer nem sokkal korábban érkezett a Temze torkolatában fekvő közeli Purfleet kisváros komptermináljába a belgiumi Zeebrugge kikötőjéből. A Scania típusú nyerges vontató, amelyet Robinson vezetett, Írországból kelt át komppal Angliába, és röviddel a holttestek megtalálása előtt vette fel a pótkocsit.

A brit vádhatóság szerint az ügy mögött egy olyan globális hálózat áll, amely jelentős számú illegális bevándorló Nagy-Britanniába csempészését szervezi, és ennek tagja a kamionsofőr is.

(MTI)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67