Győzni megy az MTK-hoz a kiesőhelyen álló Haladás

ugytudjuk.hu 2019-11-02 18:59:00.000000
A tabella második helyén álló MTK-val játszik holnap a szombathelyi csapat.

A múlt heti fiaskójával kiesőhelyre jutott, a héten edzőváltáson átesett Szombathelyi Haladás az NB II-es tabella második helyén álló MTK otthonába utazik vasárnap.

Desits Szilárd, megbízott vezetőedző a csapat hivatalos honlapján nyilatkozott arról, mit vár a holnapi mérkőzéstől. Visszautalt a hétközi Magyar Kupa fordulóra is, az ottani sikerből merítene:

"Ménfőcsanakon az első félidőben jól futballoztunk, erre a teljesítményre lehet építeni az MTK ellen is. Emellett két gólt rúgtunk, egyet sem kaptunk és továbbjutottunk - ezek mind-mind pozitívumok" - mondta.

Elmondta, szerinte nehéz helyzetben van a csapat, mivel sok a sérült, így kevés a variációs lehetőség.

"Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy az MTK ellen sokkal nehezebb feladatunk lesz. Tisztában vagyunk a fővárosi klub erősségeivel, és tiszteljük is az eredményeit. Ennek ellenére nem feltartott kézzel lépünk pályára, mindent elkövetünk, hogy megnyerjük a mérkőzést"

- mondta Desits, majd hozzátette, játékosai profik, így tudják, milyen helyzetben vannak, szerinte azt is tudják, hogy több van bennük.

A várható kezdőcsapat: Gyur­ján - Habovda, Jagodics, Jancsó, Németh Milán - Kiss B., Holdampf - Medgyes, Tóth-­Gábor, Gaál - Szalay (Novák).

Kezdés 17 órakor az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67