Bedrogozva, jogsi nélkül furikázott Győrben a 28 éves Roland

ugytudjuk.hu 2019-11-29 08:40:00.000000
Lekapcsolták a rendőrök.

Közlekedésrendészeti ellenőrzés során intézkedtek a rendőrök egy Audi sofőrjével szemben november 28-án 16 óra 5 perckor Győr belterületén. A 28 éves férfi az egyenruhásoknak elmondta, hogy nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel. Az intézkedők az adatainak ellenőrzése során megállapították, hogy a férfit a hatóságok korábban már eltiltották a vezetéstől, bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt. A sofőr azt is elismerte a helyszínen, hogy a nap folyamán kábítószert fogyasztott.

A járőrök B. Rolandot az elfogását követően előállították a helyi rendőrkapitányságra, ahol a vele szemben alkalmazott drogteszt pozitív eredményt hozott amfetaminra, metamfetaminra és THC-ra.  Az előállító helyiségben történő ruházatátvizsgálás során a férfi alsónadrágjába rejtve két alufólia csomagot találtak a rendőrök, amelyekben kábítószergyanús növényi származék volt.

A győri nyomozók B. Rolandot gyanúsítottként hallgatták ki, kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, továbbá az eltiltás hatálya alatt történő vezetés miatt külön eljárás indul ellene.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67