Winter is coming

ugytudjuk.hu 2019-11-28 06:12:00.000000
Jövő hét elején megérkezhet a hó.

A mai napon többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csupán délután a Dunántúlon válhat szakadozottá a felhőtakaró. Több helyen és több alkalommal várható eső, zápor. Helyenként megélénkül a déli, délnyugati szél, amely délután a Kisalföldön északnyugatira fordul. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 8 és 13 fok között alakul, de a déli határ közelében néhol 14, 16 fok is lehet.

Pénteken napközben fokozatosan vékonyodik, szakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap. Szórványosan várható eső, zápor. A nyugatira, északnyugatira forduló szél megélénkül, főleg az északi megyékben többfelé meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között várható.

Szombaton a többórás napsütés mellett felhőátvonulásokra számíthatunk helyenként futó záporral, főként északkeleten a hegyekben egy-egy hózáporral. Élénk, többfelé erős lesz az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul, fagy a derült, szélvédett helyeken lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között valószínű.

Vasárnap kezdetben nagyrészt derült lesz az ég, majd nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Délutántól eleinte nyugaton, majd másutt is egyre többfelé alakul ki eső, az Északi-középhegység térségében néhol hó is lehet. A déli, délkeleti szél élénk, a Dunántúl északi felén többfelé erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között valószínű.

Hétfpn túlnyomóan borult idő lesz sokfelé csapadékkal: az esőt a nap második felében több helyen havas eső, hó válthatja fel. Többfelé lesz erős a délkeleti, majd az északira, északnyugatira forduló szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között valószínű.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67