Azt hazudták az időseknek, hogy halálos betegek, így csaltak ki belőlük több százezer forintot

ugytudjuk.hu 2019-11-28 17:33:00.000000
52 ember ellen folyik az eljárás a Szombathelyi Járásbíróságon.

A Szombathelyi Járásbíróságon B.T és 51 társa ellen bűnszervezetben, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárás. A bíróság a vádlottak kihallgatásával kezdte meg a bizonyítási eljárást, négy napon keresztül folytak a kihallgatások.

A vádiratot mintegy 41.000 oldalnyi nyomozati irat alapján emelték, a lényege szerint az elkövetői csoport

jellemzően idős sértetteket ingyenes egészségi állapotfelmérés ígéretével telefonon vagy levélben felkerestek az ország egész területén. 

Ezután az állapotfelmérés ürügyén orvosi végzettséggel nem rendelkező, de egymást orvosnak, professzornak tituláló elkövetők halálos betegségeket diagnosztizáltak a sértetteknél, amelyek gyógyítására kizárólag az általuk forgalmazott, rossz minőségű termékek voltak hivatottak.

A sértettek a megtévesztés, és a halálos betegségektől való félelmük hatására megvásárolták a több százezer forintos termékeket. Az ügynek 345 sértettje van, az elkövetési érték pedig mintegy 100.000.000,- Ft. A korábbi 5 napos előkészítő ülést követően a bűncselekményeket be nem ismerő 41 vádlottat 4 napon keresztül hallgatta ki a bíróság. Valamennyi vádlott vallomást tett.

A bizonyítási eljárás a sértettek kihallgatásával folytatódik. Először 2020. február 3-4-5-6-án a szombathelyi, kecskeméti és az érdi sértetteket -részben távmeghallgatás útján - hallgatja ki a bíróság. 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67