Bolhából Elefánt

Zoárd Székely 2019-11-28 15:00:00.000000
"Aki magától idéz, az gyökér." – Szendrői Csaba Mintha muszáj lenne című kötetének bemutatóján jártunk.

Szerda este a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárban mutatták be Szendrői Csaba első verseskötetét. A családias légkörű, ám annál könnyedebb, barátságosabb hangvételű beszélgetés során több mindent megtudhattunk az Elefánt együttes frontemberéről: mi a különbség dalszöveg és versírás között, lehet-e ihletforrás a multiverzum-elmélet, illetve mennyire paradox érzés szerelmesnek lenni a Halálba?


Hamar kiderült, hogy az általános iskolában tanult irodalom, különösen Petőfi költészete milyen negatív hatást gyakorolt a zenészre, innen datálható a versíráshoz vezethető első kezdeményezés is. Korábban már említésre került egy önálló kötet kiadása, a moderátor Boros Ferenc felidézte a 2018-as Bájoló irodalmi és zenés esten elhangzottakat, miszerint a Scolar kiadó megkereste Csabát egy verseskötet kapcsán, amivel kapcsolatban arra kérték, hogy „ne kerüljön bele olyan, ami nem elég jó”. Eleinte nagyjából 300 vers közül kellett válogatni, amit a kiadóval közösen idővel százra redukáltak, a végső forma kialakítása azonban már jóval komplikáltabb folyamat volt.


Csabi elmondása alapján számára a legnehezebb feladat a rímpárok elengedése, mégis ahogy a szerkesztői munka során átalakult az az önkép, amit a verseivel szeretett volna kifejezni, nagyban hozzájárult a művek jelenlegi állapotához.

„Az a fajta játék érdekelt az íráson belül, amihez a magyar nyelv kiváló táptalaj.”

Tematikát tekintve két részre oszthatjuk a könyvet: az Állítólag kémia című fejezet a szerelmes-szakítós lírát tartalmazza, a Satír pedig a halállal, elmúlással kapcsolatos gondolatokat boncolgatja hol melankolikusabb, hol zaklatottabb hangnemben. A versek olvasása közben néhol egészen filmszerű képsorok jelennek meg előttünk, ezzel kapcsolatban Csaba elárulta, hogy ő maga is képkockákban gondolkozik, ugyanez a vizuális, expresszionista hatás köszön vissza a dalszövegekben és a versekben egyaránt.


Ihletforrásként említésre kerül a buddhizmus, a jó és a rossz egyenértékűségének elfogadása, illetve a tudomány, a technológiai fejlettség és az univerzumot egymással összekapcsoló molekulák viszonya – ezek mind kirajzolódnak a kötetben, sajátosan letisztult „Szendrői-stílusban”. Visszatérő motívumként szerepel a tükör, mint az önismeret és önreflexió szimbóluma, és az idő, ami relativitásának köszönhetően talán nem is létezik (idézünk Csáth Gézától). Az újdonsült költő szemében nem számít tabunak a halál gondolata, hiszen saját szavaival élve „az értelmetlenséget, amit a létezés hordoz magával, egy kicsit értelmezhetőbbé teszi”.

„Én egy káosz vagyok önmagamnak, amiben próbálok rendet rakni.”

A kérdések megválaszolását néha egy költemény felolvasása, majd egy akusztikus Elefánt dal szakította félbe (a gitárnál Tóth András), emelve az egyébként is szórakoztató est fényét. Szóba került még a közösségi média, a ’shitposting’, a szerző alteregója és egyben legnagyobb példaképe, Dr. Csendrői Szabi, valamint a macskákhoz fűződő kapcsolata – mára egytől egyig elengedhetetlen részét képezik a Szendrői Csaba jelenségnek, melynek közvetlensége könnyen vált ki szimpátiát a közönségből. Végezetül megtudtuk, hogy egy 8 éve dédelgetett regényötlet is maradt még a vendég tarsolyában, kíváncsian várjuk mikor lesz kapható a kész változat.

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67