Tíz év börtönt kapott az a győri férfi, aki megölte volt barátnője élettársát

Bazsi Farkas 2019-11-27 17:49:00.000000
A férfi legkorábban a büntetés kétharmad részének letöltése után helyezhető feltételesen szabadlábra.

Jogerősen tíz év börtönbüntetést kapott emberölés miatt egy férfi: 2017 januárjában súlyosan bántalmazta volt élettársa párját Győrben, a sértett a kórházban egy hónappal később meghalt - tájékoztatta a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla szóvivője szerdán az MTI-t.

Ferenczy Tamás közleménye szerint az ítélettel a bíróság részben változtatta meg az első fokon eljáró Győri Törvényszék határozatát, amely kimondta, hogy a férfi feltételes szabadságra nem bocsátható. A táblabíróság szerint azonban a Győri Törvényszék ezt tévesen állapította meg, ezért úgy döntött, hogy a férfi legkorábban a büntetés kétharmad részének letöltése után feltételesen szabadlábra helyezhető.

A tényállás szerint a 34 éves vádlott tizenöt éven keresztül élettársával élt, akit többször bántalmazott. Kapcsolatuk a bántalmazások miatt előbb megromlott, majd megszakadt.

A nő kezdetben albérlőként, majd 2016 őszétől élettársként élt együtt a sértett férfival. A vádlott ebbe nem nyugodott bele, és többször felkereste volt élettársát, hogy rendezze a kapcsolatukat, erőszakos magatartása miatt azonban ez nem valósult meg.

A férfi 2017. január 16-án telefonon fenyegette meg a sértettet, hogy megöli, ha fenntartja kapcsolatát a volt élettársával. A vádlott két nappal később kora reggel megjelent a sértett lakásánál, de nem engedték be, ezért a vádlott az ajtó előtt várt.

Amikor a sértett kilépett a lakásból, a vádlott a földszintig kísérte, a korlátnak lökdöste, ököllel ütötte, majd a fejét teljes erővel többször a lépcsőház falába verte.

A kiabálásra az egyik lakó kilépett a folyosóra, ekkor a vádlott, a vérző sértettet a földön hagyva, elmenekült.

A sértett férfi a bántalmazás következtében többszörös koponyacsonttörést, agyállományi sérülést szenvedett és agyduzzanata keletkezett, és február 12-én légzési elégtelenség miatt meghalt.
 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67