Saját mozit szerzett magának New York-ban a Netflix

Bálint Vágvölgyi 2019-11-26 18:00:00.000000
Több mint hetvenéves filmszínház menekült meg az enyészettől.

Tíz évre átvette egy híres New York-i művészmozi üzemeltetését a Netflix. A streamingóriás ezzel a lépéssel bebiztosította filmjei Oscar-szereplését és a több mint hetvenéves filmszínházat is megmentette az enyészettől.

A Netflix hétfőn jelentette be, hogy hosszú távra kibérelte az augusztus végén bezárt New York-i Paris filmszínházat. A streamingóriás, amely sok bírálatot kapott már azért, hogy szolgáltatásával veszélyezteti az igazi mozis élményt, először vett át egy mozit, ahol filmjeit vetítheti. A deadline.com értesülése szerint a Netflix tíz évre bérelte ki a Parist, New York utolsó egyvásznas moziját.

A Netflix korábban rövidebb időszakokra bérelt különböző mozikat, hogy filmjei teljesítsék a filmdíjakra, köztük az Oscar-díjra való jelölés feltételeit. A Parisban jelenleg már játsszák is a Házassági történet című Netflix-filmet, amelyet a cég indítani akar az Oscarért.

"Az ikonikus filmszínház immár nyitva áll, hogy otthont adjon a Netflix különleges eseményeinek és mozis bemutatóinak" - írta a cég a Twitter-oldalán. Válaszul számos filmrajongó üdvözölte a lépést a mikroblogon.

A 71 éves Paris mozit annak idején a francia filmek forgalmazására szánták a kellemes manhattani belvárosi környéken. A 581 férőhelyes mozi belső terei elegánsak, a nézőtéren kék bársonyszékek fogadják a közönséget és lila függöny takarja a filmvásznat. A megnyitón, 1948-ban Marlene Dietrich vágta át a szalagot a filmszínházban - idézte fel a The Guardian brit napilap online kiadása.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67