A Falco edzője azt szeretné, ha csapata érvényesíteni tudná a papírformát a Sopron ellen

Bálint Vágvölgyi 2019-11-26 20:00:00.000000
Gasper Okorn szerint most az a legfontosabb, hogy regenerálódjanak játékosai.

Holnap este pótolják Szombathelyen a hetedik fordulóból elhalasztott Falco-Sopron derbit. A címvédő már húsz meccse veretlen a magyar bajnokságban, míg az alapos változásokon áteső kék-fehérek zsinórban hét vereséggel utaznak az Aréna Savariába. A vendégek új irányítója, James Kinney debütál. A két edző a BB1.hu, kosaras szakportálnak nyilatkozott a mérkőzés előtt.

Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Minden rendben van a Szolnok-meccs után, jó az atmoszféra, jó a hangulat. Ahogy már mondtam korábban is, most megvan a forgatókönyvünk: most az a legfontosabb, hogy egy picit regenerálódjunk, és egészségügyileg rendbe jöjjenek a sérült játékosaink. Természetesen ugyanúgy felkészültünk a Sopronra is, mint az összes többi ellenfelünkre. Új edző érkezett hozzájuk, két új játékossal, így ez most egy teljesen más szituáció, mint amilyen korábban volt. Tudjuk, hogy ki a favorit, de ez csak a papírforma, amit érvényesíteni is kell a pályán. Természetesen nyerni akarunk, és ezúttal is számítunk szurkolótáborunk segítségére. Jelenleg mindenki edz, Bíró rendbe jött, Curry visszatért, de azt, hogy ki játszik és ki nem, majd csak holnap, a mérkőzés előtt döntjük el.

Kosztasz Flevarakisz, a Sopron KC vezetőedzője: A Falco a legerősebb csapat Magyarországon, nem véletlenül vezeti veretlenül a tabellát, illetve nemcsak a magyar bajnokságban, a BL-ben is nagyszerűen játszik. Azt hiszem, ezzel mindent el is mondtam róla. Mi most egy új időszak kezdeténél vagyunk, új még az edző, érkeztek új játékosok is, még az út elején járunk. Jól dolgoztunk az elmúlt napokban is, felkészültünk az ellenfélből, szeretném, ha negyven percig küzdenénk, de időre van még szükségünk. Minden tőlünk telhetőt megpróbálunk holnap, de tisztában vagyunk az erőviszonyokkal. A szombathelyieknek nagyszerű kerete van, minden pozícióban erősek, fel lesz adva a lecke. Jelen állás szerint mindenki játszhat nálunk, már James Kinney is.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Sopron KC

Bajnokság, 7. forduló
Szombathely, Aréna Savaria, szerda, 18:00
V.: Kapitány G., dr. Mészáros B., Farkas G. (Várhalmi Zs.)

Falco: Hooker - Curry - Benke - Krivacsevics - Lake.

Sopron: Thompson - Supola - Takács - Rivers - Carter.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67