Ungár Péter: Hasznos-e egy állami iskolában azt mondani, hogy a szexualitás megélésének helye a házasság?

ugytudjuk.hu 2019-11-21 16:19:00.000000
Szerinte érdemi vitát kéne folytatni riogatások helyett.

Ungár Péter, az LMP képviselője szerint a szexuális nevelésnek is szerepelnie kell a formálódó Nemzeti alaptantervben. Ezt egy múlt heti sajtótájékoztatón jelentette ki, szerinte ennek elmaradása esetén továbbra is magas lesz a szexuális úton terjedő betegségek, illetve az abortuszok száma. Ungár szerint a szexuális nevelés alapvetően a család feladata, szerinte ugyanakkor van feladata az államnak is: nemzeti minimum lehetne annak elérése, hogy Európában ne Magyarországon legyen az egyik legnagyobb a magzatelhajtások aránya.

Erre reagált az Origón Fodor-Horváth Zsófia, a Fidesz-közeli Századvég igazgatójának, és a 888.hu főszerkesztőjének, G. Fodor Gábor politikai elemzőnek a felesége. Bár volt, amiben egyetértettek Ungárral, a képviselő viszontválaszt küldött az Origónak, amit aztán valamiért nem közöltek le. 

Ungár Péter ezért a cikket elküldte a Szabad Pécsnek, akik lehozták.

Az országgyűlési képviselő szerint Fodor-Horváth Zsófia, a magyar jobboldali értelmiség egy jelentős részéhez hasonlóan mindent elkövet, hogy a kérdésről ne alakulhasson ki egy sajátos, kifejezetten a magyar helyzetre reflektáló vita.

"Fodor-Horváth Zsófia, bár mondandója legelején megidézi politikai közösségemet és azt a javaslatot, amit amúgy az Országgyűlésben én fogalmaztam meg, vitatkozni vele mégsem szándékozik. Helyette, hogy ott találhassa magát a magyar jobboldal akolmeleg safespacebe(?), felfesti a nyugat-európai trendekből alkotott saját képét, ahol a magukat harcihelikopternek identifikáló nyelvrendőrők nyomnak el minden heteroszexuálist és ez ellen az amúgy hazánkban szerinte akut és időszerű veszély ellen vívja Jeanne D’Arc-bátorságú csatáját." - írja.

Ungár parlamenti hozzászólásában semmit nem szólt a homoszexualitásról, a transzszexualitásról és a maszturbációról sem, holott Fodor-Horváth már ilyenekkel riogatott.

"Olyan javaslat, amely szerint bármi mást tanítsunk magyar iskolákban, mint, hogy az ember egy ivarosan szaporodó emlős, amely férfi és nő típusban létezik, tőlem egészen biztosan nem hangzott el, és nem is fog." - írja Ungár Péter, majd hozzá teszi, hogy pontosan arról kéne vitát folytatni, amelyet a szerző is pedzeget, hogy milyen ideológiai alapokon és milyen módszerekkel oktatják ezt az iskolákban, ám erre semmiféle javaslatot nem tett Fodor-Horváth Zsófia.

"Beszéljünk arról, hogy hasznos-e egy állami iskolában azt mondani, hogy a szexualitás megélésének helye a házasság? Belefér-e ez a magyar valóságba? Véleményem szerint nem. Ez életidegen, és ezért haszontalan. Egyetértünk-e abban, hogy érdemes elmondani a kamaszoknak, hogy a pornográfia nem a szexualitás valóságát ábrázolja? Remélem, hogy igen. Fontos-e azt elmondani kamasz lányoknak, hogy a személyes értéküket nem a fiú társaik szexuális kielégítése eredményezi? Remélem, igen. Elengedhetetlennek tartjuk-e megtanítani, mi a biztonságos szexualitás és hogyan lehet azt gyakorolni? Úgy tűnik, igen. Ezekről kéne vitáznunk."

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67