A nap számadata: 70 millió forintot különített el a szombathelyi városvezetés a közlekedés könnyebbé tételére

Bazsi Farkas 2019-11-20 11:34:00.000000
Szükség lesz rá.

Régóta téma Szombathelyen, hogy a város a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban közlekedhetetlen. Tavaly egy szakbizottságot hozott létre a városvezetés, aminek az volt célja, hogy szakemberek bevonásával egy olyan stratégiát dolgozzanak ki, amivel gyorsabban közlekedhetőbbé tetszik Szombathelyt.

A bizottság csupán néhány hónapig működött, a korábbi városvezetéssel együtt ugyanis ez is feloszlott. Úgy tudjuk, hogy egy új hasonló testület felállítása most is tervben van.

De ami biztos, az az, hogy a mostani városvezetés 70 millió forintot különített el a szombathelyi közlekedés megreformálásra.

Ezt Tóth Kálmán (Éljen Szombathely) képviselő a Szombathelyi TV Szombathely Ma című műsorában jelentette be.

Egyebek mellett az is elhangzott, hogy a városi közlekedést az önkormányzat szervezi, egyeztetve a rendőrséggel és más hivatallal. Viszont a hiányos körgyűrű problémájának megoldása nem a város, hanem a kormány feladata. 

2018-ban, az országgyűlési választások előtt Hende Csaba (Fidesz-KDNP) a térség országgyűlési képviselője arról posztolt, hogy ezt a problémát meg kell oldani, és azon lesz, hogy ez meg is oldódjon. 

Hende Csaba

Gyurcsánynál lejjebb csak a pokol van - mondta nem is olyan régen a ... Jobbik. Az a Jobbik, amelyik mostanra összeállt Gyurcsány Ferenccel. Ezzel a lépésével a Jobbik felélte maradék hitelességét is. De ugyanez a helyzet azokkal a balliberális pártokkal is, amelyek zsidógyűlölő, náci alakulatnak nevezték a Jobbikot, majd mégis szövetségre léptek egymással.

Az elkerülő teljes megépítésére 14 milliárd forint kellene Hende szerint. Csak összehasonlításképpen a Haladás Sportkomplexum 15,6 milliárdba került.

A szombathelyi elkerülő ügye egyébként azóta sem került elő. 

Mondjuk lassan itt a karácsony, jól köll viselkedni. 


 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67