Mától nem szerepelhetnek vadállatok a szlovákiai cirkuszokban

Bazsi Farkas 2019-11-01 18:18:00.000000
És más szórakoztató nyilvános rendezvényeken sem.

A mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium novembertől hatályos rendelete értelmében a nézők nem láthatnak többé a porondon macskaféle ragadozókat - kivéve kutyákat, macskákat és vadászgörényeket -, továbbá főemlősök, elefántok, vízilovak, orrszarvúk, delfinek és zsiráfok sem fognak fellépni. A nyilvános szerepeltetés mellett tilos lesz az állatok erre a célra való idomítása is - írta az Újszó.comra hivatkozva az MTI.

A tilalmat még 2018-ban foglalták törvénybe arra hivatkozva, hogy az állatok nem tekinthetők többé tárgynak. A jogszabály megszegése akár 20 ezer eurós büntetést is vonhat maga után.

A háziállatok szerepeltetését nem tiltották be, de szigorították az idomításukra vonatkozó szabályokat, az állatok trenírozására nem használhatnak például tüzet, narkotikumokat, és nem szabad stressz alá helyezni sem az állatokat idomítás közben.

A vadállatokra vonatkozó tilalmat támogatja a Sloboda Svierat nevű állatvédő szervezet is, amelynek a vadállatok cirkuszi szerepeltetésének betiltását célzó petícióját 55 ezren írták alá.

Idén márciusban a bazini polgármester volt az első Európában, aki megtagadta egy cirkusz fellépését az abban szereplő állatok miatt - emlékeztet a magyar nyelvű pozsonyi hírportál.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67