Úszni látszik a szombathelyi piac felújítása

Bazsi Farkas 2019-11-19 08:43:00.000000
Második körben is eredménytelen volt a közbeszerzés. A meglévő pénznél több száz millió forinttal többért tudnák felújítani az épületet.

1 milliárd 200 millió forint - ennyit kapott Szombathely az Európai Uniótól a Vásárcsarnok, vagy ahogy a köznyelv emlegeti piac felújítására. Bár elsőre sok pénznek tűnik ez az összeg, úgy látszik arra mégsem elég, hogy egy modern épületet varázsoljanak a mostaniból. 

A piac kálváriája 2016-ban kezdődött. Az első sajtótájékoztatót ugyanis ekkor tartotta meg a fideszes városvezetés azzal, hogy hamarosan zöld tetős, modern, minden igényt kielégítő piac épülettel gazdagodik majd Szombathely. Aztán ahogy az a Fidesz alatt már csak lenni szokott ebből a látvány beruházásból sem lett semmi. Pedig Hende Csaba a térség fideszes országgyűlési képviselőjének egy 2018-as Facebook-posztja szerint (amit éppen az országgyűlési választások előtt jelentetett meg) az épületet idén szeptemberben már át is adták volna.

Security Check Required

null

Az első nagy pofont tavaly kapta a projekt, akkor ugyanis a meglévő összegnél 800 millió forinttal volt több a legkedvezőbb ajánlat a tervek elkészítésére. 

Fontos tisztázni, hogy a terveket szintén a városvezetés készítette, így az, hogy ilyen drága koncepciót álmodtak meg, szintén Puskásék felelőssége volt.

Azt pedig szintén muszáj leszögezni, hogy mivel EU-s pályázatról van szó, így ahhoz plusz pénzt nem lehet hozzátenni, abból az 1 milliárd 200 millió forintból kell gazdálkodni, amit a város az európai közösségtől kapott.

Egy megoldás maradt hát, hogy új terveket készíttet az önkormányzat, ahogy a nagyon szép szakzsargon mondja: csökkentett műszaki tartalommal.

A tervek elkészültek, a városvezetés áldását adta rá és kiírták az új közbeszerzési pályázatot, aminek lejárt a beadás határideje és tegnap fel is bontották őket.

300 millió forinttal drágább a legkedvezőbb ajánlat a rendelkezésre álló forrásnál.

Ez a szomorú valóság. Ez pedig azt jelenti, hogy ebben a konstrukcióban egészen biztos, hogy nem fog tudni megújulni a Vásárcsarnok. Az esetleges folytatásról Horváth Attila (Éljen Szombathely) alpolgármestert kérdeztük.

- Első sorban azt fogjuk megvizsgálni, hogy mennyi pénzt költött el az előző szombathelyi városvezetés az adóforintokból olyan tervekre, amikből aztán semmi sem valósult meg. Másodikra azt tudom mondani, hogy a piac felújítását nem engedtük el, de az látszik, hogy ez ebben a formában nem valósulhat meg. További műszaki tartalom csökkentést már nem bír el a felújítás, az ugyanis nem lehet, hogy azért építetssünk be gyengébb minőségű anyagokat, hogy elég legyen ez az 1 milliárd 200 millió forint. Megkereshetnénk annak a megoldását is, hogy saját költségvetésből hogyan pótoljunk ki 300 millió forintot. Ez azonban rengeteg pénz, nem kívánjuk a szombathelyiekkel kifizettetni. Egy másik megoldás az lehet, hogy megvizsgáljuk, hogy ezt az uniós pénzt, hogyan tudjuk esetleg másra fordítani a városban, a Vásárcsarnokra pedig máshonnan megpróbálunk pénzt szerezni - mondta Horváth az Ugytudjuk.hu-nak. 


 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67