13 millió forintnyi aranyékszert és 16.000 eurót lopott el egy bűnbanda egy Vas megyei családi házból

ugytudjuk.hu 2019-11-19 10:50:00.000000
Most vádat emeltek ellenük.

A Sárvári Járási Ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat az ellen a két férfi és két nő ellen, akik 13 millió forint értékű aranyékszert és 16.000 eurot loptak el 2017 októberében egy családi házból, egy Bük közeli községben.

A vádirat szerint az egyik vádlott korábban élettársa volt a sértett fiának, többször tartózkodott a házukban, és ismerte a család anyagi körülményeit. Az elkövetés napján a vádlott felhívta a sértettet, aki a beszélgetésük közben elmondta, hogy a család éppen indul el otthonról, a háznál csak egy személy marad, aki az udvaron dolgozik.

A vádlott ekkor másik három társával együtt a sértett lakóházához ment, ahol a vádlott bement az udvarba, és beszélgetni kezdett az ott dolgozó személlyel, akinek így elterelte a figyelmét.

A másik három vádlott közül ketten az utcán figyeltek, amíg harmadik társuk kivágta a ház utcafronti, nyitott ablakán a szúnyoghálót, és bemászott a házba, ahol kifeszítette az egyik szobának az ajtaját, és ellopta az ékszeres dobozban tárolt ékszereket és a borítékban elhelyezett készpénzt a gardróbszekrényből, a ruhák mögül.

A Sárvári Járási Ügyészség három vádlottal szemben végrehajtandó, egy vádlottal szemben pedig felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67