Ismét biztonsági őr védheti a szombathelyi Paragvári utcai volt Fiatal Házasok Otthonának nyugalmát

Bazsi Farkas 2019-11-14 18:17:00.000000
Szigorúan fogják ellenőrizni a szociális bérlakások rendszerét.

Elsőként kezdte meg az új városvezetésben munkát a Szociális és Lakásbizottság. A bizottság mai, első ülése után annak elnöke Czeglédy Csaba (Független) és László Győző (Éljen Szombathely) alpolgármester tartott sajtótájékoztatót.

Czeglédy azzal kezdte, hogy szigorítani fognak a szociális bérlakások ellenőrzésén, olyan ugyanis nem fordulhat elő többé, hogy a bérlakást valaki tovább adja albérletbe. Jelenleg ugyanis sok ilyen visszaélésről lehet hallani.

Czeglédy statisztikával folytatta: Jelenleg 31-en várnak lakásra, 60 üres lakása van az önkormányzatnak, amiket folyamatosan újítanak fel, ám az ütemezést elnézve 2021-re érhetnek ennek a munkának a végére a szakemberek. A képviselő azt mondta, hogy meg fogják adni annak a lehetőségét, hogy a szociális bérlakást igénylők maguk is felújíthassák az ingatlanokat, ez ugyanis nagyban gyorsítaná a rendszert.

Hogy mennyire nagy szükség lenne önkormányzati lakásra, jól mutatja, hogy 8 üres lakásra 200 jelentkező van. 

Czeglédy azt mondta, a bizottsági ülésen szó esett arról is, hogy a Szombathelyi Jóléti Alapítványt Gyebrovszki János Szocális Alapítványra keresztelnék át. Így ápolva tovább a város egykori képviselőjének emlékét. 

Szombathelyen a legdurvább gettóban működik a krízishelyzetbe került anyák átmeneti otthona

ugytudjuk.hu A pizzafutár be sem teszi a lábát ide, a taxi nem száll ki a jelenleg is Fiatal Házasok Otthonának hívott, valaha szebb napokat látott szombathelyi épülethez. A húsz négyzetméteres lyukakban jelenleg önkormányzati szociális bérlakások találhatók, a bérlakás sok idézőjel között értendő: a lakók elvétve fizetnek, a ház környékén eldobált fecskendők alapján úgy fest, más a fogyasztói prioritás.


Kérdésünkre a bizottság elnöke elmondta, hogy tervben van, hogy ismét élő erővel, vagyis biztonsági őrökkel védenék a szombathelyi Paragvári utcai volt Fiatal Házasok Otthonának nyugalmát. Ezzel kapcsolatban decemberben születhet végső megoldás. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint az önkormányzat dolga lenne, hogy az anyák ideiglenes szállása megfelelő helyre kerüljön

Farkas Bazsi A gyermekvédelmi szolgálat most az elgettósodott fiatal házasok otthonában van kialakítva Szombathelyen. Márciusban foglalkozott vele az Átlátszó, hogy Szombathelyen egy elgettósodott épületben, az egykori Ifjú Házasok Otthonában működik a gyermekvédelmi szakszolgálat. A krízishelyzetbe került anyák 1+1 évre kaphatnak itt ideiglenes szállást.


 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67