Szeptember elején írtunk arról, hogy négy szombathelyi politikus, Hende Csaba, Illés Károly és Kecskés László, valamint Puskás Tivadar, az akkori polgármester, közös erővel átadtak 200 méternyi utat. Ez a szombathelyi Síp utcában történt, amit a nyár folyamán 31 millió 500 ezer forintból újítottak fel.
Az út előtte éveken keresztül hírhedt volt arról, hogy egy-egy esőzés után valódi sártengerré alakult. A lakóknak hosszú időn keresztül kellett hadakozni az elemekkel, sokszor tengelyig érő sáron kellett átverekedniük magukat.
A mai esőzés aztán feleleveníthette a a lakókban a néhány hónappal ezelőtti emlékeket, ugyanis

Emlékeztetőül, a felújítás előtt így szokott kinézni az utca:

Igaz, most valamivel jobb a helyzet, mint volt, de nagyon úgy tűnik, hogy a 31 millióból már nem jutott a megfelelő csapadékvíz-elvezetés kiépítésére.

Szólj hozzá!
Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.
Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban
Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.