A jövő hét is az esőről szól

ugytudjuk.hu 2019-11-10 07:14:00.000000
Sőt, még a vasárnap is.

Vasárnap az ország nagyobb részén túlnyomóan borult idő várható, de elsősorban a déli, délkeleti tájakon délután kisebb-nagyobb körzetekben már felszakadozhat, csökkenhet a felhőzet. Sokfelé lesz további eső, zápor, egy-egy zivatar is előfordulhat, majd délután dél felől egyre nagyobb területen gyengül, szűnik a csapadék, estefelé inkább már csak helyenként északkeleten, északon eshet. Az Alföldön a délnyugatira, délire forduló, másutt a továbbra is északi, északnyugati szelet kísérhetik élénk, néhol erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 8, 9 fok körül, másutt 10 és 16 fok között alakul, délkeleten lesz a legmelegebb. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő.

Hétfőn az ország északkeleti harmadán nagyobbrészt erősen felhős idő valószínű, másutt a köd és rétegfelhőzet feloszlását követően több-kevesebb napsütés várható. Délnyugaton néhol csak lassan ritkul a köd. Reggelig északkeleten még lehet kisebb eső, másutt csak szitálás fordulhat elő. A legtöbb helyen változó irányú, mérsékelt légmozgás lesz a jellemző, de az Alföld északi felén még megélénkülhet a nyugati, délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 14 fok között alakul.

Kedden megnövekszik, majd megvastagszik a felhőzet. A legtöbb szűrt napsütés északkeleten várható. Délutántól délnyugat felől egyre több helyen ered el az eső, zápor. Kelet felé haladva csökken a csapadék esélye, de estétől már ott is várható kisebb eső. A keleti, délkeleti szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 17 fok között alakul.

Szerdán többnyire erősen felhős lesz az ég, inkább csak rövid napos időszakok lehetnek. Több helyen várható eső, zápor. A Dunántúlon az északi, északnyugati, az Alföldön a déli, délkeleti szelet kísérik erős lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 18 fok között alakul, nyugaton lesz a hűvösebb.

Csütörtökön az északi megyékben többnyire erősen felhős lesz az ég, másutt a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütés várható. Reggelig több helyen valószínű eső, délután már inkább csak záporok lehetnek. A déli, délkeleti szél megélénkül, a Dél-Alföldön meg is erősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 17 fok között alakul - délkeleten a legmagasabb értékekkel.

Pénteken az éjszaka képződött pára, köd feloszlását követően közepesen felhős lesz az ég. Szórványosan valószínű kisebb eső, zápor. A déli, délkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.

Forrás: met.hu.

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67