Elon Musk bejelentette, hogy nemsokára fingani fognak a Teslák

ugytudjuk.hu 2019-10-09 07:59:00.000000
Jön még néhány furcsa hangeffekt a kocsikba.

Elon Musk a Twitteren jelentette be, hogy a sofőrök hamarosan a kedvük szerint állítgathatják, hogy milyen hangokat adjon ki a kocsijuk. Musk ígérete szerint többek közt a duda hangját lehet majd változtatgatni, 

például kecske mekegésre, vagy egy szellentés hangjára.

A techmilliárdos azt is bejelentette, hogy a Tesláknak hamarosan alapzaja is lesz, hogy a gyalogosok biztosan észrevegyék, ha jön egy kocsi. Az elektromos autók szkeptikusainak ugyanis egy nagyon fájó pont, hogy az árammal működő autók nem túl hangosak, a gyalogosok pedig sokszor a fülükre hivatkoznak, ha át akarnak menni egy zebrán. Ez viszont eléggé balesetveszélyes, ha síri csendben érkezik egy-egy jármű.

Musk azt is elmondta, hogy a kocsi egyik alaphangja a kókusz lesz, amivel az egyik kedvenc filmjére, a Gyalog Galoppra utal. A filmben ugyanis két kókuszt dörzsöltek össze, hogy a vágtázó lovak hangjait utánozzák.

Musk végül a követői kérdésére azt is elmondta, hogy már dolgoznak azon, hogy a sofőrök a saját hanghatásaikat is feltölthessék a kocsiba, így egészen meglepő dudák szólalhatnak majd meg az utcákon nemsokára. 

(Mirror)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67