Ingyen heroint adnának a függőknek Angliában, hogy ezzel csökkentsék a bűnözést

ugytudjuk.hu 2019-10-07 16:46:00.000000
A függőkön kívül szinte senki sem örül.

Ingyen heroint kapnak a függők az angliai Middlesbrough-ban, a helyi rendőrség ugyanis ezzel csökkentené az elharapódzó bűnözést a térségben. Az akcióban részt vevő klinikák napi háromszor adnak a függőknek teljesen tiszta, orvosi célokra is felhasználható heroint, de az injekciózásról már a függőknek kell biztosítani.

A helyiek nem igazán örülnek a rendőrség kísérletének, hiszen éves szinten több mint 400 ezer fontba, vagyis több mint 150 millió forintba fog fájni az adófizetőknek. Aztán ott van a helyi bűnügyi biztos, Barry Coppinger is, aki miután kitalálta az ingyen heroin ötletét, úgy döntött, lemond. A terv azonban a távozásával nem áll le, a következő hónapokban kezdődhet a kísérlet próba fázisa. 

A bűnügyi biztos szerint azonban nem éppen emiatt mondott fel, hanem azért, mert egy, a kerületével foglakozó felmérés kimutatta, hogy a middlesbrough-i rendőrség több területen is alkalmatlan a feladatai elvégzésre. Barry Coppinger azonban azt mondja, hogy ha a terve beválik, akkor az hosszútávon kecsegtetőbb lesz az adófizetők számára, hiszen az ingyen heroin olcsóbb lesz, mintha egyfolytában be kellene vetni a rendőrség erőit.

(Metro)

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67