A rendőrség körözési toplistájának élére került az a férfi, akinek megbízásából egy határrendészt próbáltak megfélemlíteni

Bálint Vágvölgyi 2019-10-31 17:00:00.000000
Most wanted.

 A 37 éves ukrán-magyar kettős állampolgár két magyar férfit bízott meg, hogy október 20-ára virradóan egy fenyegető felirattal ellátott koszorút helyezzenek el egy határrendész házánál. A hatóságok öt napon belül elfogták a két magyar férfit, akik a megbízás végrehajtásáért 50 ezer forintot kaptak.

Az ügyészség tájékoztatása szerint az ukrán férfi egy korábbi intézkedés miatt haragudott meg a rendőrre, megfélemlítése mellett pedig azért döntött, mert szerinte az egyenruhás akadályozza a határ közelében végzett cigarettacsempészetet.

Letartóztatták

Uploaded by PoliceHungary on 2019-10-29.

Az elfogott két férfi egy hónapra szóló letartóztatását szerdán rendelte el a bíróság, a döntés ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbezést nyújtottak be. Megbízójuk ellen elfogatóparancsot adott ki a rendőrség, a férfi jelenlegi tartózkodási helyéről rendelkezők személyesen és telefonon a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályán, a 112-es központi segélyhívón, vagy az ingyenesen hívható Telefontanún is bejelentést tehetnek - olvasható a www.police.hu oldalon.

Az ügyben a megyei rendőr-főkapitányság hivatalos személy sérelmére elkövetett zaklatás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával indított eljárást.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Egy szombathelyi covidos beteg halála után 9 nappal tudta csak meg a család, hogy mi történt

Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a családtagok rendíthetetlenül hívták a kórházat. Az önkormányzat már elhamvasztásra küldte az elhunytat, amire a hozzátartozók egyáltalán tudomást szereztek a gyászhírről.

A SÁRVÁRI POLGÁRMESTER A TERVEZETT MUNKÁSSZÁLLÓRÓL: HANGULATKELTÉS!

Kondora István azt mondja, olyan megoldást terveznek, amely mindkét fél számára megnyugtató lesz.

ALMAFA NŐJNAGYRA
valami lófasz

valami lófasz bf

sfsdfsdfs

dfgfdgdf

qwe

eqwe

aaaaaa

aaaaaaaaaaa

Ezeket az alkatrészeket fogják Szombathelyen gyártani az elektromos autókba

Ha elektromos autót vennél a jövőben, ezen komponensek készültek a városodban

Már a tévécsatornákon is azt üzenik, hogy maradjunk otthon

Az üzenet főleg a csatornák logói mellett jelenik meg.

asd

asd

test67

test67